2017. június 19., hétfő

BUKÁS LESZ A LETELEPEDÉSIKÖTVÉNY-ÜZLET VÉGE

MAGYAR NEMZET ONLINE
Szerző: WIEDEMANN TAMÁS
2017.06.18. 


...Csak tavaly év végéig 1,2 milliárd forinttal került többe a bevándorlóknak letelepedést is biztosító állampapír kamata, mint ha hazánk hagyományos kötvényekkel finanszírozta volna az állam adósságát. A letelepedési papír típusát tekintve ötéves futamidejű, euróban kibocsátott értékpapír, ugyanilyet hazánk korábban már értékesített, annak kamatozása a másodpiacon bárki számára nyomon követhető. A letelepedési papír abban különbözik, hogy törvénybe foglalták a hozamát. E szerint a magyar, ötéves futamidejű eurókötvények kamata mínusz 1,5, de legalább 2 százalék.

A program 2013 júniusában indult. Abban az évben az átlagos piaci hozam 4,03 míg a letelepedési papírok esetében 2,53 százalék volt. Ebben az évben tehát – költségvetési szempontból – jól járt hazánk a programmal, hiszen az államkassza 2,1 milliárd forintot spórolt. Hasonló volt a helyzet 2014-ben is, miután a piaci kamat 3,74, míg a letelepedési kötvények kamata 2,24 százalék volt. A büdzsé 8,7 milliárd forintot nyert. Fordulópontot a 2015-ös esztendő hozott, hiszen az európai állampapírok hozamai drasztikusan csökkentek, ennek megfelelően a magyar piaci kamatok is visszaestek, az ötéves hazai papírok esetében ez 1,35 százalékra zuhant. A letelepedési kötvények esetében azonban életbe lépett a 2 százalékos törvényi küszöb, amely alá nem csökkenhet a hozamszint. Ebben az évben Magyarország már vesztett a programon, méghozzá több mint 3,6 milliárd forintot. Tavaly tovább zuhantak a piaci árak, a hagyományos magyar állampapírok már csak 0,58 százalékon forogtak, miközben a letelepedési kötvények után a magyar állam továbbra is vállalta a 2 százalékos luxuskamatot. Tavaly már 8,4 milliárdot bukott a büdzsé, hiszen ennyivel többet fizettünk, mint ha piaci körülmények között bocsátott volna ki hazánk állampapírokat.

Az egyenleg tehát 1,2 milliárd forint veszteség...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.