2017. június 24., szombat

BŰN ÉS BŰNHŐDÉS 2.11

NEMGOGOL BLOG
Szerző: Toadwart66
2017.06.23.


Meglehetősen heves, de valószínűleg teljesen reménytelen támadásba lendült az Amerikai Könyvkiadók Szövetsége, az Association of American Publishers (AAP), a komoly üzleti sikereket elért Zebrafinch System nevű kaliforniai cég ellen. Egyes jogvédő szervezetek már korábban is jelezték, véleményük szerint komoly jogi és etikai aggályok merültek fel a Zebrafinch által forgalmazott Book Make & Go szoftverrel kapcsolatosan.

Erdkrips (Kirk) Punishment, a Zebrafinch System elnök-vezérigazgatója határozottan visszautasította az ellenük felhozott vádakat. Többek között kijelentette, ha az általuk fejlesztett könyvmanipuláló szoftverrel bárkinek bármi problémája akad, az egyúttal vegye fel a harcot a számtalan kép –, illetve hangszerkesztő programok ellen is. A Book Make & Go működése ugyanis tulajdonképpen ezekhez a programokéhoz hasonlít, csak éppen könyveket lehet a segítségével készíteni, illetve tovább manipulálni. Egy szoftverfejlesztő cég képtelen felelősséget vállalni azokért a kiadványokért, amelyeket a felhasználók a programjuk segítségével elkészítenek.

A szoftver licenc-szerződésében szigorú megkötések vannak arra vonatkozóan, mire lehet felhasználni az említett könyvszerkesztő, illetve könyvfeldolgozó programot. Punishment szerint ráadásul azon még soha nem háborodott fel senki, ha valaki egy képmanipuláló szoftver segítségével csinos kis pofaszakállat varázsolt Leonardo da Vinci Mona Lisa-jára, illetve egészen megtévesztő képet sikerült készítenie Abraham Lincoln és Benito Mussolini közös nyaralásáról. Az általa említett tengerparti fotót a vezérigazgató meg is mutatta a sajtónak. Az amerikai elnök, illetve az olasz diktátor ezen egészen boldognak tűntek.

A Book Make & Go lehetővé teszi azt, hogy néhány paraméter beállításával bárki megírhasson magának egy saját könyvet. Régebben egy egyszerű ponyvaregény elkészítése is rengeteg időbe és vesződségbe került, nem is beszélve egy monumentális családregény lélekőrlő megírásáról.

A Book Make & Go segítségével nagyjából fél nap alatt össze lehet például rakni VIII. Henrik izgalmas életrajzát, akár még kisgyermekeknek szóló változatban is. A szoftver az előre megadott beállítások alapján összegyűjti a szükséges adatokat, kiválogatja a megfelelő karaktereket, majd megszerkeszti a kívánt regényt. Természetesen arra is bőséges eszköz áll rendelkezésre, hogy a felhasználók tetszőleges változtatásokat eszközöljenek a mű cselekményben. Így például VIII. Henrik esetében könnyedén csökkenteni, illetve növelni lehet feleségeinek számát. Punishment példaként megemlítette, hogy a VIII. Henrik és Emil malac kalandjai a Canterbury érsekségben című ifjúsági regény rendkívül magas olvasottságot ért el, így nem csoda, hogy a Pixar elkészítette ennek 3D-s animációs változatát.

A legtöbb problémát az okozza, hogy a szoftver segítségével bármilyen, előzőleg digitalizált regényt át lehet alakítani, illetve a felhasználók igényeihez, ízléséhez igazítani. Egy tömörítő plugin segítségével hatékonyan le lehet rövidíteni akár Tolsztoj Háború és béke című regényét is. Tetszőlegesen megadott oldalszámok segítségével észszerű korlátok közé lehet szorítani. A szoftver egyszerűen törli a felesleges, érdektelen részeket, majd újraírja az egész művet. A két, három oldalas változatok természetesen már élvezhetetlen minőségűvé válnak, de ez egy túltömörített családi fotó esetében is így van. Veszteségmentes tömörítés esetén a szoftver csupán az unalmas részeket szedi ki egy adott regényből. Samuel R. Ephedron nagy sikerű bestselleréből, az Álmodozások Velencében-ből veszteségmentes tömörítés után mindössze egyetlen szó, a Velence maradt meg...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.