2017. június 12., hétfő

EGY ANGLIAI MAGYAR HOTELTAKARÍTÓ HÉTKÖZNAPJAI

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő/János
2017.06.12.


Jánosék tavaly költöztek ki Nagy-Britanniába, immár másodszor. Meglehetősen érdekes hónapokat töltöttek a szigetországban, ahol egy hotelben dolgozott takarítóként. Ebből az időszakból ragadott ki egy-egy életképet. (Azóta megint Magyarországon vannak, legalábbis átmenetileg.) A képeket is ő küldte, köszönöm!...




„Párommal és akkor még 21 hónapos csemeténkkel tavaly költöztünk kis Angliába, Great Yarmouthba. Egyszer már éltünk kint, de egy-két ok miatt haza kellett jönnünk. Mindig is terveztük a visszatérést. Mozgalmas hónapjainkból választottam pár történetet, amiket megosztok veletek.

Június 21.

Ma kezdtem az új munkahelyen. Hotel, persze, hogy hotel. Angliában leggyorsabban mosogatós vagy hoteles munkát lehet találni. Előbbit még nem próbáltam, utóbbiban már van tapasztalatom, úgyhogy adta magát a helyzet. Amúgy meglepő, de nincs vele bajom. Mármint a munkával.

Előző napi állásinterjús beszélgetés során kiderült, hogy jobb feltételek vannak, mint az előző hotelnél, ahol húztam az igát. Ott ugyanis 20 perc volt egy szobára.

Tök mindegy, hogy stay-es szoba volt, vagy depart. Előbbi azt jelenti, hogy a vendég még visszamegy a szobába és ennek megfelelően kell rendbe rakni. Az utóbbi pedig azt, hogy mindent cserélni kell (ágynemű, törölköző, stb.), és takarítani, de nagyon.

Ha volt egyágyas szobám, akkor hamar meg lehetett csinálni. Ha pedig családi szobám volt, akkor megszívtam, mert 2-3 ágyas szobát cserélni és fürdőt is takarítani, csak úgy lehetett ennyi idő alatt, hogy Flash ahhoz képest kutyafüle.

A mostani hotelben a stay-es szobáknál maradt a 20 perc, viszont az elmenős takarításhoz már 35 perc jár, ami egész jó. Bérezés 7,20 font egy órára, úgyhogy régi ismerősömként köszöntöm a minimálbért. Mondjuk nem is számoltam mással.

Június 22.

Tegnap is és ma is a supervisor-ral munkálkodom, aki magyar. Szerencsére normális, segítőkész és válaszol minden furcsa kérdésemre. Ahogy elnézem kicsit más a helyzet ebben a hotelben, mint az előzőben.

Mivel betanítás van ezért ketten több szobát kapunk (úgy 25-öt). Idő éppen van beszélgetni. Megjegyzendő adatok kerülnek elő, hogy hány teát, kávét, cukrot, szappant, tusfürdőt, WC-papírt, törölközőt kell bejuttatni a megfelelő helyre.

Lazább dumálás keretei között kiderül, hogy a tulaj nem nagyon akar költeni tatarozásra és ez meg is látszik. Meg történnek érdekes események, de erre majd rájövök magamtól is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.