2017. június 18., vasárnap

EGY KULTURÁLIS ELLENFORRADALMÁR VALLOMÁSA

ÉLET ÉS IRODALOM - SZABADPOLC
Szerző: Tábor Ádám
2017.06.18.


...Apámtól, Tábor Bélától tudom, hogy a kultúra nem azonos a szellemmel. „A szellem az a végső erő, ami a valóságot valóvá, élővé, működővé teszi.” A kultúra pedig – à la Plótinosz – „úgy keletkezik, hogy a szellem kilép önmagából, és kisebb-nagyobb távolságból szemléli önmagát. Ez nem narcisztikus aktus, és a kultúra nem a szellem bűnbeesése”, hanem „testet öltése, a szellem alászállása [...] a Sok világába”. Miután a szellem rendkívüli „hőfokát” nagyon nehezen „bírja ki” az ember, „a kultúra egyrészt a szellem temperálása, másrészt az ember kerülő útja a szellemhez.” Ferdinand Ebner szigorú ítélete szerint „a kultúra: álom a szellemről”, ám Tábor Béla azt írja, hogy „szerencsés esetben az álmok meg is fejthetők, és aki a kultúrát megfejti, ezen a kerülő úton mégis közel férkőzhet a szellemhez”.

Tehát a kultúra, a műveltség, az olvasás önmagában nem garantálja a szellem szabad áramlását, teremtő erejének felvillanását az emberben: nem mindegy, mit és hogyan olvas valaki. De aki semmit nem olvas brosúrákon vagy napi híreken, újságokon kívül, az eleve szellemi ellenforradalmár is: az anyagi lét, a butító politikai vagy/és fogyasztói tömegkultúra felé nivelláló, reklámokat, propagandát, lózungokat benyaló, vezért és/vagy tömeget utánzó szolgalélekké lesz. A nihilista–mammonista–tömegkommunikációs korszak remek táptalaja a szellemi és kulturális ellenforradalomnak a liberális demokratikus világban is. Ám ott mégiscsak létezik plurális elit, illetve alternatív média, kultúra és mecenatúra. Ezek elcsökevényesítésével és felszámolásával, valamint a kommersz tömegkultúra állami vagy félállami támogatásával – nálunk például a TV2-csoport csomó új kommersz filmcsatornájának beindításával – az autoriter rezsimek viszont pompásan bebetonozhatják hatalmukat.

Természetesen a film is lehet kultúrahordozó és a könyv is ócska giccs-bestseller. Emellett a „szellemre szomjas” és kultúrát igénylő ember is – mivel nem bírja ki hosszabban a szellem napszerű hőfokát, illetve a kultúra kerülő útján is kifárad gyakran – kikapcsolódásként, hűtésként nyugodtan olvashat krimit, nézhet akciófilmet. Vagyis egyrészt a bármilyen elméleti/művészeti/tudományos/ körbe, művészeti ágba vagy műfajba tartozó művek kiválasztásán, másrészt a szellembe bekapcsoló kultúrát jelentő és a kikapcsolódást szolgáló művek arányán múlik minden.

Én például – még Yu Hua döbbenetes tartalmú önéletrajzi írásának megismerése előtt – éppen egy filmben fedeztem fel újra a kultúra/olvasás/könyv történelmi elpusztításának és megőrzésének katartikus ábrázolását. François Truffaut – Ray Bradbury azonos című, 1953-ban kiadott sci-fijéből készített – 1966-os Fahrenheit 451 című filmjét pontosan fél évszázad után láttam újra tévén. (1966 egyébként épp a „kulturális forradalom” megindításának éve. Ki tudja, a közismerten művelt Mao nem épp a filmen látott antiutópiából vett át sok mindent a „kulturális forradalom” barbár koncepciójába hatalmi harca megvívásának eszközéül!?) A Fahrenheit 451 szép új világában a könyvek nagy részét már elpusztították, tűzoltók vadásznak az elrejtett könyvek, magánkönyvtárak és tulajdonosaik után. Utóbbiakat elhurcolják, előbbieket felgyújtják. Az orwelli újbeszélben a tűzoltás a könyvek tűzre vetését jelenti.

Ám amint Bulgakov szerint a kéziratok, a könyvek sem égnek el. A városszéli erdőben a kultúra hajléktalanjainak közössége él; mindegyikük szó szerint betanult egy megmentett könyvet – annak címe lesz azontúl a neve is –, és folyamatosan meséli, adja tovább a szöveget a gyerekeinek, unokáinak, valakinek. Ők az ellenkultúra hősei, az igazi kulturális forradalmárok. A könyvégető tűzoltóból megtért főhős is köztük van már.

Traumatikus katarzist éltem át a film végén. Akkor azt hittem, hogy csak azért, mert ebben a befejezésben sűrítve láttam az örök harcot a szellem hatalomnélküli forradalmárai és az egész történelem folyamán lényegében mindenütt uralmon lévő, „kulturális forradalmat” hazudó szellemi ellenforradalmárok között. De utólag megértettem: valójában a szellem önmagamban lappangó árulásának kísértésére döbbentem rá hirtelen. Arra, hogy nem mondhatok le a folyamatos szellemi erőfeszítésről, ha nem akarok virtuális szégyentáblát viselni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése