2017. június 1., csütörtök

ELJUT VÉGRE A JÖVŐBE A HONVÉDSÉG?

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: Kovács Gyula
2017.06.01.


A Nyugat most rákényszerítheti Magyarországot arra, hogy ne odázza el a haderő valódi fejlesztését, ugyanakkor felmerül annak a veszélye, hogy semmi más nem fog történni, mint az odaöntött milliárdokat a jelenlegi rossz struktúrájú honvédség, mint egy szivacs szívja majd magába, miközben érdemben nem sok minden fog változni. Kovács Gyula katonai szakértő cikke.

Zrínyi 2026 honvédelmi és haderő-fejlesztési program néven tervet dolgozott ki a Honvédelmi Minisztérium a haderőfejlesztés menetére, ám a program részleteiről egyelőre semmit sem tudni. A Fidesz-KDNP kormány a jogszabályok módosításával a fejlesztési terv elfogadását kivette az Országgyűlés jóváhagyása alól, elegendővé téve azt, hogy a honvédelmi miniszter lássa el a dokumentumot a kézjegyével.

Egy nemzetközi megállapodás alapján a NATO-tagállamoknak 2026-ig el kell érniük azt, hogy a GDP-jük 2 százalékát fordítsák honvédelemre, aminek a teljesítését hazánk Donald Trump amerikai elnök nyomására a legutóbbi brüsszeli csúcson hozott döntésnek megfelelően már 2024-re beígérte. Ez mintegy 4 ezer milliárd forintos ráfordítást jelent a katonaságra.

Maga a fejlesztés valóban jól hangzik, de ugyanakkor fennáll annak a veszélye, hogy az évi több százmilliárdokat a jelenlegi, rossz és korszerűtlen struktúrájú honvédségre költik majd el.

A NATO-ban az az iránymutatás a fejlesztések tekintetében, hogy a tagállamoknak nem csupán növelni kell a védelmi kiadásaikat, hanem annak legalább húsz százalékát fejlesztésekre kell fordítani. Mi ezt már az idén teljesítjük, hiszen a védelmi költségvetésünk 20 százalékát modernizációra tudjuk fordítani – jelentette be a Magyar Időknek adott interjújában Simicskó István honvédelmi miniszter.

Az pedig teljesen értelmetlen, hogy a Zrínyi 2026 fejlesztési tervet dugdossák a nyilvánosság elől, hiszen amint Magyarország beterjeszti azt a NATO-nak, véleményezni fogják, és így természetesen ki fognak derülni a részletek, illetve azt is mindenki megtudja, hogy a katonai szervezetnek mi a véleménye a dokumentumról, esetleg milyen kifogásokat fogalmaz meg a magyar elképzelésekről.

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló törvény „38. §. (7)70 A Honvédség szervezeti felépítésére, működésére, haditechnikai eszközeire és anyagaira, valamint hadfelszerelésére vonatkozó adatok a keletkezésüktől számított 30 évig honvédelmi és nemzetbiztonsági érdekből nem nyilvánosak. Ezen adatok megismerését a honvédelmi és a nemzetbiztonsági érdek mérlegelésével a Honvéd Vezérkar főnöke engedélyezheti.”

A honvédség fejlesztési terve tehát nem ismert, de az látható – a mostani állapotok alapján –, hogy a 21. század helyett a 20. században maradtunk. Ugyanis nincs szó a katonai képességek növeléséről, vagy amennyiben igen, a titkolózás miatt nem tudjuk, hogy azt miként képzelik el. Az biztosnak tűnik, hogy a korábban célul kitűzött 20 ezer fős tartalékos létszám elérése és a helikopter-beszerzés megmarad a kormányzat által eltervezett dolgok között...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.