2017. június 26., hétfő

ELLENZÉKI MUTOGATÁS KIFELE, MEG KÖRBE-KÖRBE

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2017.06.25.


A más országokban élő magyar állampolgárok szavazati joga alapvetően egy nagy találmánya Orbánia vezető erejének. Egész egyszerűen azért, mert olyan szinten osztja meg a határon kívül, illetve az azon belül élőket, hogy még véletlenül se lehessen megbékélésről beszélni. S talán az sem teljesen véletlen, hogy az eddig leginkább önfelmorzsolásban jeleskedő ellenzék is felült erre a vonatra.

A határon túli, importválasztókra vonatkozó választójogi kezdeményezés, mint arra emlékezhetünk, még 2010-ből ismert. Akkor jelentette be Semjén, hogy ez annyira, de annyira kell a kormánypárt klerikális lobby-platformjának. Nagyjából egy évvel ezelőtt olyan tervbeszámolót tartott, hogy a jelenleg a Fidesz, illetve a KDNP soraiban felhalmozott egykori MSZMP-tagok bármelyike elégedetten csettinthetett. Könnyes nosztalgiával emlékezve vissza az egykori, rég feledett, ám mostanában leporolt kádárista hagyományokra. Habár nem az alsónadrággyártási normákról, és a vályogvetési tervtúlteljesítésről volt szó, hanem a magyar nemzeti demokrácia hőn lobogó vágyainak oltárára helyezett sokadik magyar állampolgárságról. Arról, hogy hányan élhetnek majd azzal a jogukkal, hogy elmehetnek a csalános szélére, majd bottal belepiszkálva és hurokba fogva a másét végezhetik el a csalános megverését. Mert azért alapvetően erről van szó...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.