2017. június 12., hétfő

ÉS-KVARTETT - NÁDAS PÉTER VILÁGLÓ RÉSZLETEK CÍMŰ MEMOÁRJÁRÓL

ÉLET ÉS IRODALOM - SZABADPOLC
Szerző: ÉS/Károlyi Csaba 
2017.06.09.


Károlyi Csaba beszélgetett Bárány Tiborral, Rácz Péterrel és Zelei Dáviddal 2017. május 31-én, szerdán az Írók Boltjában. A felvételt meg lehet nézni a You Tube-on (youtube.com), az Írók Boltja csatornáján. Legközelebb október utolsó szerdáján, október 25-én fogunk beszélgetni új felállásban.

Károlyi Csaba: – Ez a 62. kvartett. A kilencedik sorozat hetedik beszélgetése. Rácz Péter éppen Nádas Párhuzamos történetek című regényére adna 10 pontot, Zelei Dávid Spiró Fogságára, Bárány Tibor Centauri Jégvágójára, én pedig Esterházy Függőjére. Szinte lehetetlen feladatra vállalkozunk most. A Világló részletekről egy órában szinte semmit nem lehet kifejteni. 1200 oldal, két kötet. Az alcím jegyében, mely úgy szól, hogy Emléklapok egy elbeszélő életéből, jobb híján emléklapokat próbálunk ma adni négy olvasó életéből, pontosabban olvasatából. Fragmentumokat fogunk előadni, miként a mű is. Rácz Péter és Bárány Tibor 10 pontot adott, Zelei Dávid és én 9 pontot. Ez összesen 38 pont, kettővel kevesebb a maximumnál. Soha még a kvartettek történetében nem volt ennyi pont. A legtöbb idáig a 35 volt, mindössze három könyvre adtuk. Garaczi László Arc és hátraarc, Kántor Péter Köztünk maradjon és Kun Árpád Boldog Észak című köteteire. Bárány Tibor most egymás után háromszor adott 10 pontot, Márton, Krasznahorkai és Nádas művére. Rácz Péter először adott 10-et. Dávid és én ennél csak kevesebbet adtunk, 10-et sosem. Én 9-et egyszer, Kántor kötetére. A témánk ma Nádas önéletrajzi műve, itt a regényekkel ellentétben tényleg saját magáról beszél. [Lapunkban Földényi F. László írt róla kritikát: ÉS, 2017/17., ápr. 28.] A Nádas-regények történeteinek, helyszíneinek, szereplőinek mintáit, modelljeit most jól megkapjuk. Aki ismeri a regényeket, láthatja, miből főzött az író. A nagyapa tanításai vagy a burjánzó kert a Családregényben, a kamaszkori fiú-lány kapcsolatok, a svábhegyi övezet vagy a tenger élménye az Emlékiratokban, Erna asszony, Kristóf vagy a kutya a Párhuzamos történetekben megírt figurája honnan is jön. Vagy a kisfiú tükör előtti szembesítése zsidóságával a nem-regény Évkönyvben. Családfát is rajzoltam. Röviden: apjáék heten voltak testvérek, legfontosabb Magda nagynénje, aki apja 1958-as öngyilkossága után gyámja lesz, anyjáék hárman voltak lányok, fontos Tauber Arnold, az anyai nagyapa és felesége, a Galíciából jött Nussbaum Cecília. Nádas ősei mind nyugatról érkezett zsidók, kivéve ezt az archaikus nagymamát. De nézzük a pontok indoklását!

Rácz Péter: – Szerencsés helyzetben vagyok, mert önmagához kell mérnem a szerzőt. Adtam volna 11 pontot is, de azt nem lehet. Nagy elragadtatással olvastam, nekem nagyon tetszett. Vannak apró kifogásaim, de snassz lett volna, ha azokért levonok valamit. Olyan teljesítmény ez, amelynek a dörrenését sokáig fogjuk hallani. Mi az, ami tetszett? Elsősorban a komplexitás, műfajilag, tematikailag. Olyan gazdag mű ez, hogy talán történelemkönyvnek is lehetne tekinteni. A városról, a szokásokról, a társadalmi rétegekről, nem utolsósorban a XIX. század végi, XX. század eleji liberális és baloldali mozgalmakról is szól. A családról is természetesen. Az illegális baloldali, kommunista, majd a hatalomra jutott kommunista szereplőkről. Akik többnyire dicstelen szerepet játszottak az ötvenes években. Az ezzel való szembenézésről is szól a könyv. Értékeltem Nádas humorát, iróniáját. Azt írja például, hogy Magda nagynénje eladta a családi ezüst rá eső részét, holott respektálta az ő elemző készségét, akkor pedig nem lett volna szabad eladnia az ezüstöt. Néhány dolog zavart, például az apa testvérének, Dajmírkának huszonötször szerepel zárójelben franciául valami kitétele, ez halálra idegesített, mint az is, hogy a család minden tagja ugyanabba a brüsszeli csipkés pólyába volt bepólyálva újszülött korában, nem értem, ezek a kényszerek mért fontosak annyira. De bármennyire furcsa, a könyv arányait értékelem nagyra. Néhány szép jelenetén, mondatán kívül az elemző szempontjait emelhetném ki. Ezeket a szempontokat Nádas mindig képes változtatni, és ezzel mindig olyan réseket töm be, amelyekről nem is gondolnánk, hogy vannak. Számos, Nádasra jellemző meglepetést okozott nekem ez a mű.

Bárány Tibor: – Zsinórban háromszor adtam 10 pontot, és vállalom a döntésemet. Sok jó mű van a kortárs irodalomban, de azért átlagosan nem ennyire sok. Szóval tényleg kivételes, hogy egy éven belül három ilyen könyv megjelenjen. Kérdés, irodalomtörténeti távlatban is megmaradnak-e, szerintem igen. De segítsünk azoknak a doktoranduszoknak, akik 30 év múlva elolvassák a Világló részletek recepcióját! Szögezzük le: ennek a könyvnek a megjelenése irodalmi esemény volt. Legalábbis a mi filterbuborékunkon belül, a legtöbb ismerősöm most éppen ezt a könyvet olvassa, vagy tervezi az elolvasását. Vagy már elolvasta, és föl se tűnt neki, hogy 1200 oldal volt. Ezért most kissé ünnepélyesebben beszélünk. Azért adtam 10 pontot, mert Nádas talál egy olyan formai megoldást, mely az olvasói tapasztalat szempontjából is, az írói alkat szempontjából is szerencsés és izgalmas. Az elbeszélő kiemel az emlékezete segítségével egy-egy olyan emlékképet, amely fogalmilag még nem értelmezett. Az Nádas nagy antropológiai tézise, hogy a fogalomhasználati és mentalitástörténeti hagyományok tesznek minket azzá, amik vagyunk, ezek formálják meg a gondolkodásunkat, személyiségünket. Viszont a tiszta érzékelés, főleg ha nagyon fiatal korban zajlik, visszanyúlik a tudatos fogalomhasználat előtti időszakra. Vegyük tehát elő ezeket az élményeket, próbáljuk megtisztítani, és nézzük meg, hogy aztán a főszereplő és más szereplők tudata hogyan alakította ezeket az emlékképeket. Vegyünk elő egy ősképet, és aztán ellenőrizzük sok forrásból, hogy más és más fogalmi perspektívából leírva mi történhetett. Szerencsére a családtagok sokszor megírták a saját életüket, tehát sok szöveget lehet egymás mellé tenni, hivatalos iratokat is, más dokumentumokat és szóbeli közléseket is. Ez valódi nyomozás. Ami tényleg berántja az olvasót. Együtt nyomozunk a főhőssel. Az írói alkat szempontjából pedig azért nagyon szerencsés formai megoldás ez, mert Nádas, legalábbis az esszéíró Nádas, időnként rettenetesen zárt gondolkodónak tűnik. Engem legalábbis sokszor idegesít az esszék ellentmondást nem tűrő, apodiktikus hangja, illetve az, hogy a beszélő nem tesz sok erőfeszítést arra, hogy valahogy alátámassza az erős állításait. Attól féltem, hogy most ez a hang rá fog telepedni a szövegre. Azzal, hogy Nádas nem elsősorban a mai eszével akarja értelmezni az eseményeket, hanem arra kíváncsi, hogy a világértelmezése, a fogalmi gondolkodása hogyan állt össze, mögé nyúl a saját gondolkodásának is, ezzel a megfellebbezhetetlenség eltűnik a szövegből. Egy-egy esszérészletben időnként megjelenik, de nem gyakran. Szerencsére.

Zelei Dávid: – Nekem eddig kétségtelenül ez volt 2017 legjobb könyve. Ezért is adtam 9 pontot. Ha egy ilyen vaskos, nagyszabású, kései művel találkozunk, nehezen tudjuk a szerzőt, a kánont és a kultuszt kivonni az értékelésből. De szerencsére nem a név, hanem maga a tartalom viszi el a könyvet. Az első, amit nagyon szerettem, az érzékisége. Nádas az érzékeit legjobban használó író a magyar irodalomban. Ahogy a történelmi szagokat, zajokat érzékeli az orrával, a fülével. Ahogy a német utászok által felrobbantott Margit-híd leszakadásának zajairól ír. Vagy a fertelmes bűzökről az internáló tábor barakkjaiban. A második dolog a leírások részletgazdagsága, amit nem szoktunk szeretni a XIX. századi realista nagyregényekben. Kész életmódtörténeteket kapunk. Egy ellentmondásokkal teli család életvilágával szembesülünk. Megtudjuk például, hogy a mosónők miért ismerték jobban a feleségnél is a férjet a koszos gatyáin keresztül. Ez annyira szépen és részletesen van kibontva. Szenzációs élettörténeteket ismerhetünk meg. A XIX. századi ősök külön figyelemre méltók. Szépen keretbe foglalja a mi kis ÉS-kvartettünket a tiszaeszlári vérvádtól a nyilasokig ez a mű. Márton László Tiszaeszlárról, Zoltán Gábor 1944-ről szóló könyve is más szemszögből látszik innen. Mezei Mór és Ernő XIX. századi élettörténete, illetve Nádas apjának, Nádas Lászlónak a története társadalmi drámát is magában foglal. Az apa tanításának a gyönyörűséges és repetitív volta soha nem unalmas számomra. Illetve nekem Aranyossi Pálnak, ennek az ellenmondásos, nagyon okos férfinak a története is szenzációs. Ő az apa nővérének, Magdának a férje. Azt is nagyon szeretem, mikor a jelen bevonódik a történetértelmezésbe. A francia internálótábor történetében az idős Nádas elmegy a helyszínre, megpróbálja megkeresni a helyet, majd a mai helyszínt visszacsatolja a múlthoz, szenzációsan jól csinálja. Történelmi, életmódbeli remeklés az ostromnak, az újjáépítésnek a részletes és bensőséges elmondása. Kémhistóriákra emlékeztető történeteket kapunk az illegális kommunista mozgalomról, és furcsa kimondani, de egészen érzéki az okirat-hamisítások leírása. Hogy negatívumot is mondjak, Nádas autizmusának túlhangsúlyozását zavarónak éreztem. Az, hogy „ezt is csak harminc év múlva értettem meg”, még akkor is túl sokszor hangzik el, ha valóban így történt. Az esszébetétek engem főleg a végén zavartak. Az 56‑os rész lezárásában például, amikor nem kívülről, hanem felülről látjuk kicsit a kort. Szerintem lássa oldalról vagy éljen benne, az nagyon megy neki, a fölső nézőpont kevésbé. A nem túl gyakori filozofálgatást, főképp, mikor a jóságot próbálja körülírni, néhol untam. De ettől még ez a mű szenzációs teljesítmény, nagyon örültem, hogy olvashattam...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése