2017. június 29., csütörtök

FÉLREOLVASTÁK A TÉRKÉPET SIMONKÁÉK

MAGYAR NEMZET ONLINE
Szerző: HORVÁTH CSABA LÁSZLÓ
2017.06.29.


Úgy tartja a mondás: csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. Talán ez lehet a magyarázata annak, hogy egy Simonka György fideszes országgyűlési képviselőhöz köthető cég „tévedésből” Békéscsabán épített fel egy szerelőcsarnokot, noha arra kapott uniós pályázati forrást, hogy Medgyesegyházán hajtsa végre a beruházást. A Likefest Kft. 60 millió forint brüsszeli pénzt nyert 2014-ben arra, hogy a dél-alföldi régióban, medgyesegyházi telephelyen korszerű szerelőcsarnokot építsen fel, ahol gépjárművek, kamionok, mezőgazdasági gépek javítását, karbantartását, felújítását fogja végezni. A kormányzati pályázati portálon ma is fellelhető adatok alapján a társaság külön kiemelte, hogy a fejlesztésnek munkahelyteremtés is a célja, ugyanis a szerelőcsarnokba három új alkalmazott felvételét tervezik.

Csakhogy a pénzt elnyerő cég 2015 végén – Mentor Menedzsment Kft. néven – kiadott sajtóközleményében már arról számolt be, hogy az új gépjárműszerelő csarnok nem Medgyesegyházán, hanem az attól 30 kilométerre fekvő Békéscsabán épült meg. Utóbbi tájékoztatás az addigra már nem létező Likefest Kft. honlapján jelent meg, amit szintén a kormánypárti politikushoz köthető Dél-Békés Mezőgazdasági Termelőiért Közhasznú Alapítvány üzemeltetett.

További érdekesség, hogy a fejlesztésről készült jelentést és beszámolót a Nemzetgazdasági Minisztérium is elfogadta, tehát a tárca semmi kivetnivalót nem talált abban, hogy a szóban forgó cég egészen máshol valósította meg a beruházást, mint amire a pályázatát benyújtotta. Szaporítja a kérdőjeleket a beruházás körül az is, hogy nem ismert, pontosan hol épült meg, s üzemel-e egyáltalán a szerelőcsarnok, ugyanis a Mentor Menedzsment Kft.-nek a cégadatok szerint a mai napig nincs békéscsabai telephelye...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.