GYERMEK A KÓRHÁZBAN I.

OFOE BLOG
Szerző: Cseke Enikő - Orosházi Katalin
2017.06.21.

Arról, hogy mit gondol, mit érez egy gyermek ha kórházba kerül, mire van szüksége és mihez van joga betegsége idején

Az ember ösztönösen hárítja magától a szomorúságot. Talán ezért van, hogy egy fogyatékkal élő vagy beteg emberről elkapja a tekintetét, sajnálkozik, de ritkán segít, mert zavarban van, vagy fél, hogy nem jól segítene. Sokszorosan igaz ez, ha gyerekről van szó. 

Nem tudja, nem akarja elképzelni, hogy a fehér bottal tétován biztonságot kereső, az arcán maszkot hordó és kopasz fejét elkendőző, a szívbeteg, a diszkrét hallókészüléket viselő, a cukorbeteg, a dialízisre járó, a művégtaggal élő vagy kerekes székes, a Down-kóros vagy autista gyermek az ő gyermeke, az ő tanítványa, rokona, barátai gyermeke is lehetne. Sajnálkozik. A sajnálkozás azonban nem segít, és nem is helyénvaló. Ezek a gyerekek nem akarnak szomorúak lenni, még kevésbé szomorúságot okozni, és sajnálkozásra semmi szükségük. Élni akarnak, a korlátaik között lehetséges legteljesebb, gyermeki életet élni. Örülni, nevetni, játszani, tanulni, barátkozni, gyógyulni - akkor is, ha éppen kórházban vannak.

Mi, a Kórházpedagógusok Egyesületében olyan óvónők, tanítók, tanárok vagyunk, akik a kórházba került beteg gyerekekkel foglalkozunk. Tizenhárom éves történetünk során sok tapasztalatunk halmozódott fel. 2015-ben - frissebb adat még nincs - 221 315 gyermek fordult meg a kórházak csecsemő- és gyermekosztályain ill. a gyermek- és ifjúságpszichiátriai osztályokon. Mi csak töredékük mellett lehetünk ott, mert nagyon kevés helyen dolgozik kórházpedagógus, de ahol ott vagyunk, talán olyasmit is látunk, észre veszünk, ami mások számára rejtve marad.

Sokszor látjuk azt a pillanatot, amikor egy gyerek belép a kórházba nála nem kevésbé szorongó, ijedt szüleivel...

ITT OLVASHATÓ