2017. június 19., hétfő

HABONY ÜTI HANNIBÁLT ÉS ORBÁN A KIRÁLY

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Zsebesi Zsolt
2017.06.19.


...Mivel végre sikerült az amerikaiaknak vasárnap egy orosz Szuhoj harci gépet lőniük szíriai felségjelzés alatt, amely éppen az USA szárazföldi szövetségesét bombázta Szíriában, azt hazudva, hogy az Iszlám Állam állásait támadta, bár a valóságban tette a dolgát egy háborúban, amelyben Washington és Moszkva is egy közös ellenséget hazudik magának, bár valójában egymást provokálják nagy örömmel. Az igazság kedvéért le kell szögezni: néha tényleg az Iszlám Államnak is jut a bombáikból és a rakétáikból. Lehet persze mérlegelni, ki mennyire a közös ellenséget támadja és mennyire a sajátját, vagy a másik fél szövetségesét, de ez nem változtat a tényen, hogy – bár lehet, hogy akaratlanul, mintegy a dolog melléktermékeként – az Iszlám Államot is a földdel teszik egyenlővé. Közben azért csak teljesen romokba döntik Szíriát, a szírek ezreit mészárolják le vagy teszik földönfutóvá, már azokat persze, akik túlélték az Iszlám Állam kegyetlenségeit.

Aki meg menekülni próbál, azt rábízzák Erdogán példásan humánus Törökországára, amely kész befogadni őket a Brüsszeltől kapott euró milliárdokért cserébe, meg az ígéretért, hogy előbb vagy utóbb Törökország is az EU tagja lehet, már amennyiben Európában elfogadják Erdogan értékrendjét, amely ugyan minden elemében az európai ellentéte, de… de, mégis csak Erdogán az, aki meg tudja állítani a menekültek áradatát, amely egyébként destabilizálná a kontinenst, és az olyan szörnyek malmára hajtaná a vizet, mint Orbán Viktor, aki azt terjeszti, hogy ő és nem Angela Merkel Törökországnak fizetett milliárdjai állták útját a menekülthullámnak, nem beszélve a nemzetközi koalícióról és a NATO-ról, amelyek dollármilliárdokat költenek az IÁ elleni háborúra, vagyis a szíriai menekülthullámot kiváltó ok felszámolására. A tényleges győztes azonban – a vak is látja – Orbán, aki egy puskalövés nélkül, egy szaros drótkerítéssel megállította volna nem csak a szíriai menekülteket, de akár Hannibál seregeit is. A győzelemhez elég lett volna ellene is a közmédia, Habony, Mészáros Lőrinc és Vajna médiabirodalmának a zárótüze. A drótkerítés már csak a hab a tortán, egy kis mellékes Orbán strómanjai zsebébe.

Szíriában a harc jó ideje a szárazföldön is folyik, nem csak a levegőben. Mindenféle nációk bevonásával, kurdokkal és társaikkal, de persze magyarok nélkül. Mivel a hős magyar határvadászok az Iszlám Állam állig felfegyverkezett martalócai helyett inkább fegyvertelen menekültektől, gyerekektől és terhes nőktől védik meg az ország határait. Bár a drótkerítés is hatékonyan megóvná Mária (köz)munka alapú országát az Iszlám Állam és a szíriai háború elől menekülő “terroristáktól”, mert azok a kerítéstől megrettenve más útvonalat választanak, hogy elérjék Nyugat-Európát, mindenekelőtt Németországot. Közülük egy sem akadt eddig, aki Magyarországot választotta volna célországnak, bármekkora szükséget is szenvedett, hiszen ebből a tejjel és mézzel folyó illiberális Kánaánból a helyiek is százezer számra menekülnek szintén Nyugat-Európába. Igaz, nem az Iszlám Állam, hanem Orbán Viktor elől...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.