2017. június 30., péntek

HÁT PERSZE, HOGY NEM AZ A BAJ, HA VALAKI A KÖZÖST ELLOPVA KERESI GENNYESRE MAGÁT

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- DÜHÖNGŐ, ORDÍTOK BLOG
Szerző: H. A.
2017.06.30.


Az már nem szorul bizonyításra jó ideje, hogy ezer szónál is többet elmond a jelenlegi magyar közállapotokról, a politikai kultúra szintjéről Orbán Viktor és fegyverhordozói bármelyik tetszőleges megszólalása a parlament falai között, vagy azokon kívül. A felvetődő kérdések érdemi vitájának helyét átvették a megfutamodások, sértő, személyeskedő beszólogatások, a közvéleményt érdeklő témák helyére politikai ellenségek – késdobálók bűzét megszégyenítő – ölre menő szájkaratéi léptek.

Ennek az általános jelenségnek az úgynevezett másik oldala, az elmebajt és tudathasadást vastagon magában hordozó pillanata: amikor a pixisből kiesett stróman és főgóré (Simicska Lajos) helyére lépett Mészároslölö seggbuta stróman tulajdonában lévő televízió oknyomozásilag az egykori miniszterelnöki jóbarát nyomába ered. Akit a felvezetőben vadul milliárdos oligarchárznak, csak valahogy véletlenül megint elsiklanak afölött, hogy Orbán Viktor bűntárs nélkül most nem lenne ügy, amit oknyomozni kellene. Az új stróman cseszegeti a régi strómant – megfizethetetlen mulatság lenne, ha nem itt és most történne, nem igaz? Jó.

Azt mondja az Echo TV: Oknyomozó (???!!!) műsorunk interjút szeretett volna készíteni a milliárdos oligarchával Veszprémben, ám válaszok helyett Simicska csak lökdöste riporterünket.

Sötét Jaguár és luxusingatlan a veszprémi vár közelében – ez Simicska Lajos otthona. A Fidesz kormányzása alatt állami megrendelésekből meggazdagodott milliárdos nagyvállalkozó nem csak a drága autókért rajong, hanem a mignon-ért is. Az egyik kedvenc cukrászdájába kísérte el az Informátor stábja...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.