2017. június 16., péntek

HOL VOLT, HOL NEM VOLT MAGYARORSZÁG - KÖNYVKRITIKA

ÉLET ÉS IRODALOM - SZABADPOLC
Szerző: Babarczy Eszter
2017.06.16.


Jakab András–Urbán László szerk.: Hegymenet. Társadalmi és politikai kihívások Magyarországon. Osiris Kiadó, Budapest, 2017, 468 oldal, 3980 Ft



Bár elkerülhetetlenül leegyszerűsítem a kötet üzenetét, ha egy mondatban foglalom össze fő problémáit, e rövid recenzióban nincs mód rá, hogy egyenként vizsgáljam a közpolitikai javaslatokat (arról nem beszélve, hogy megfelelő felkészültségem sincs hozzá). Mit lehet tehát tenni egy olyan országban, ahol politikai szereplők (beleértve az ellenzéket is) és a közemberek egyaránt abban érdekeltek, hogy fenntartsák a politikai polarizáltság okozta elbutulást, a járadékvadászatot vagy kiskapuzást lehetővé tévő korrupciót? Tölgyessy már említett bevezetőjében, Gyurgyák János történelemszemléletünkről írott esszéjében, Tóth István György a magyar normákat elemző írásában vagy éppen Orbán Krisztián korábban már megjelent publicisztikájában magát az észszerűséget, a nyugatias tájékozottságot emelik ki szükséges orvosságként. Ezzel, mint explicitté is teszik, visszatérnek a magyar értelmiség egyik szerepfelfogásához, a Bildungsbürger eszméjéhez, még ha nem táplálnak is olyan illúziókat, hogy a képzett, közpolitikai problémákat átlátni képes értelmiségi kiválthatja a független egzisztenciájú polgár, a középosztály kiegyensúlyozó, stabilizáló szerepét. Vagyis: ha igyekszünk félretenni politikai szemellenzőinket és elolvassuk a kötet tanulmányait, s a rájuk reflektáló, velük vitatkozó tanulmányokat, máris tettünk valamit az országért. Ugyanis, mint Tölgyessy rámutat, ha csak addig terjed a látókörünk, hogy bukjon meg Orbán Viktor, kevéssé valószínű, hogy egy esetleges bukás után Magyarország ki tud keveredni a lemaradást állandósító pályáról.

Hegymenet címen jelent meg az a kötet, amely főként azzal került be a sajtóba, hogy az MTA nem merte finanszírozni, és az MTI nem mert hírt adni róla. A kötet mintegy előre kommentálta saját sorsát. Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont műhelyében induló munka célja az volt, hogy tudományosan megalapozott áttekintést adjanak Magyarország problémáiról és a kifelé (mint a cím sugallja, meredeken hegynek fel) vezető utakról; hogy színvonalas vitát generáljanak e kérdésekről, amely túllép a publicisztikai okoskodásokon. A 22 alapos tanulmány többsége egyes közpolitikai területeket vesz szemügyre, a nyugdíjrendszertől az energiapolitikáig, a gazdasági aktivitás emelésétől a sajtó helyzetéig, és többségüket nemzetközi szinten is elismert szaktudósok írták, a közérthetőség igényével. Ugyan mitől minősülhet potenciális veszélyforrásnak egy ilyen kötet az MTA egyes döntéshozói vagy az MTI hírszerkesztői szemében?

A tanulmányok elsősorban arra törekszenek, hogy racionálisan és elfogultságok nélkül mutassák be a problématerületet, és bár kritikusak a jelen kormányzat intézkedéseivel, nem kevésbé kritikusak korábbi kormányzatokkal. Tölgyessy Péter nyitó tanulmányában járja körül azt a kérdést, amely a kötet státuszát is megvilágítja: az észszerű beszéd hanyatlását itthon és a világ más országaiban. „Az észszerű okfejtés elveszítette korábbi eredendő tekintélyét. A legszélesebb közönség jelentékeny hányada számára nem a valóságos történés számít ténybeli igazságnak, hanem inkább az, ami egybevág előzetes beállítódásaival. Bármilyen állítás remélheti tényként való tömeges elfogadását, amennyiben egy nagyobb közösség számára elhihető”– írja (20.) Ezt a hanyatlást a globális kapitalizmus szülte frusztrációk és a médiatér fragmentálódása táplálja, és az elégedetlenségekre és a zsigeri politikai érzelmekre ráugró politikai szereplők erősítik fel. Magyarországon különösen jelentős „elbutulást” eredményez a politikai polarizáltság, amelyben a sajtó is az indulatok megjelenítésével versenyez, így a mérsékelt és a racionalitást becsülő hangok kiszorulnak a közélet teréből. Nem mintha a szerzők különösebb illúziókat táplálnának az észszerűség erejével kapcsolatban. Mint Tóth István György a magyar értékszerkezetről írott esszéjében megjegyzi, Magyarországon naivitás abban bízni, hogy a döntéshozók kiemelt figyelemmel fogják követni az értelmiség szakszerű javaslatait. Ezt visszhangozzák oly különböző területek képviselői, mint a költségvetési folyamatot elemző Romhányi Balázs vagy az oktatás helyzetét vizsgáló Polónyi István: a független elemző intézményeket a kormány felszámolta, így a politikacsinálás végképp önkényes, átláthatatlan és ad hoc jelleget öltött...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése