2017. június 7., szerda

ÍGY LEHETNÉNEK SOKKAL OLCSÓBBAK AZ AUTÓBIZTOSÍTÁSOK

AZÉNPÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2017.06.07.


Saját pénzből kevesebb, mint a felébe kerül egy szélvédő cseréje, mint amennyit a casco terhére biztosítónak számláztak volna – osztotta meg velünk (meglehetősen hányatott) történetét egyik olvasónk. Kevesen gondolnak bele, de ezt a különbséget minden biztosított megfizeti. A díjakat nem csak ez nyomja persze felfelé.

Feltörték a kocsit (meglehetősen brutálisan), a károkat pedig olvasónk a cascója terhére akarta megjavíttatni. Időközben azonban kiderült, hogy alkusza nem küldte az éves díjról a csekket, így – egyébként néhány nap miatt – a biztosítás nála „nem játszott”. Időközben már annyira előrehaladt a folyamat, hogy azt is megtudta, mekkora összeget számlázna a szerviz a biztosítónak. Igazán akkor döbbent meg, amikor például a szélvédőcseréről kiderült: saját zsebből nem egészen feleannyit kell majd ezért fizetnie.

Nemrégiben a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) átfogó elemzést végzett az autópiacról. Vizsgálatukból pedig kiderül, hogy az előbbi eset egyáltalán nem tekinthető kirívónak. Mint leírták: a javítást végző vállalkozások az ügyfelekért folytatott árversenyben akár jelentős összegű kedvezményt is adnak (alkatrész árengedmény, egyedi árszabás, egyéb szolgáltatások), a biztosítós számlás javítások esetében azonban „ösztönzöttek arra, hogy a javításokat a lehető legmagasabb áron számlázzák ki”.

A szisztéma lényege, hogy a szervizekben a biztosítóknak a kalkulációs rendszerekben szereplő árak alapján számláznak. A kalkulációs rendszerekhez az adatokat az alkatrész- és festékgyártók, illetve importőrök szolgáltatják. Ez tulajdonképpen egy „listaár”, az egyéni megrendelők részére ugyanis a cégek jelentős kedvezményeket nyújtanak. Az elméleti árakat a GVH szerint a biztosítók kénytelenek kifizetni. Ne tévedjünk persze, ezeket az esetenként extrán magas költségeket tulajdonképpen az összes ügyfél adja össze. Mindez befolyásolja a díjfizetést...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.