2017. június 19., hétfő

JÁRADÉKOT A VENDÉGMUNKÁSOK UTÁN

BEKIÁLTÁS BLOG
Szerző: Kabai Domokos Lajos
2017.06.19.


...Lehetséges, hogy csak én szenvedtem itt farkasvakságban, de anno nem érzékeltem, hogy felkészültünk volna arra, ami az EU-hoz csatlakozással idővel járt: vendégmunkások lesznek a posztszovjet térség országainak legképességesebb munkavállalói nyugaton. Ellenkezőleg. Ha végiggondolom az elmúlt negyedszázad politikai kampányait, mindegyik arról szólt, hogy felzárkózunk Ausztriához. Jó, többségünk nem hitte el, hogy ez teljesen és gyorsan lehetséges lesz, de azt azért remélte, hogy csökken a köztünk lévő szakadék. Ám mint tudjuk, még ez sem következett be. Mi több, az olló 1974 óta egyfolytában nyílik; ekkor volt legközelebb egymáshoz a nyugati-európaiak és a Kelet-Európában élők életszínvonala.

És én ezt, már engedelmet, problémának látom. Meg azt is, hogy az értéktöbblet nem Magyarországon keletkezik. Bár verhetik mellüket a kormányfőink a GDP-mutatókra hivatkozva – verik is –, de mint tudjuk, ezek tartalma nem egyenlő a nemzeti jövedelemmel, amit ma senki nem mutat ki nyilvánosan. Talán azért nem, mert lázadás lenne belőle. Lelepleződne a viszonyunk gyarmati jellege a szemfényvesztő EU-támogatások ellenére. Bizony, szemfényvesztők, mert azok nagy része a nyugati cégekhez folyik vissza. Csupán a töredék összegek maradnak itt.

Ezek a töredékek pedig – a sajátjuk mellett – az így vagy úgy a multinacionális érdekeket képviselő komprádor kasztoknak jutnak részben oly módon, hogy Brüsszelben szemet hunynak az úgymond felzárkóztatásra folyósított juttatások megcsapolása felett. De hogyne hunynának szemet, amikor ha van valami, akkor éppen a keletiek felzárkózásának gondolata az, amitől az európai politikai irányítók és a multinacionális cégvezetők homlokát ellepi a hideg verejték. A kapitalizmus ugyanis arra épül – még ha nem is szeretünk ezzel szembenézni –, hogy különféle rafinált, vagy kevésbé rafinált, esetenként kifejezetten erőszakos eszközök révén az egyik helyről a másikra csoportosítják át a jövedelmeket; a gyengébbektől az erősebbekhez, a kiszolgáltatottaktól a befolyásosabbakhoz. Mindez nem változott a gyarmatosítás kezdetei óta sem nagyban, sem kicsiben, sem nagy térségek között, sem országhatárokon belül.

A túladóztatás – kifosztás


És problémának látom azt is, hogy a mi keleti országainkban – Magyarországon különösképpen – túladóztatással pótolják az effajta mechanizmusok miatt keletkező hiányt. Csakhogy a túladóztatás – kifosztás. Nem marad elég pénz az embereknél az egyéni kezdeményezésekhez, a vállalkozások beindításához, kezdeti működtetéséhez, de gyakran a puszta megélhetéshez is alig. Ez aztán idővel a társadalmi–gazdasági–politikai összhang megbomlásának okává, egyszersmind következményévé, válik. Tömegek kezdik védtelennek, talajt veszítettnek érezni magukat; nem látnak maguk előtt perspektívát, s az országban tanyát ver a közöny. Ami pedig ennél is szembetűnőbb: lerobban az egészségügyi, az oktatási, a szociális ellátó rendszer, a közlekedési, az áramellátási, a szemétszállítási stb. infrastruktúra. Előbb csak a végeken, aztán már az ország szívében is.

A települések egész sora néptelenedik el.
Az idős emberek tömegei maradnak itthon magukra, miközben a gyerekeik külföldön dolgoznak, ott szülnek. 2010 és 2016 között összesen mintegy 78 ezer gyermek hazai anyakönyvezését kérték magyar állampolgárságú szüleik. A kérelmezések száma 2011 óta növekszik, a tavaly született gyermekek körülbelül tizenöt százalékát külföldről anyakönyvezték. De a külföldön, magyar szülőktől született csecsemők valós száma ennél jóval magasabb lehet. Ebből nagyrészt az is következik, hogy a gyereküket kint nevelő vendégmunkások többsége már csak látogatóba jön haza, mivel utódaik ott szocializálódnak. És ugyanez a helyzet Romániával, Lengyelországgal, Bulgáriával, Moldáviával, meg a többiekkel, amelyekhez e tekintetben való csatlakozását, a felemás EU-vízummentesség okán épp most ünnepelteti a kijevi vezetés az ukránokkal...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése