2017. június 15., csütörtök

KEVESEBB STADIONT, TÖBB ORVOST!

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: HAJNAL ÉVA
2017.06.14.


A Magyar Orvosi Kamara tegnapi közleménye szerint, amit az MTI-nek juttatott el kritikus állapotok uralkodnak a magyar egészségügyben, óriási a pénzhiány és azonnal intézkedni kellene, hogy a negatív folyamatok megállíthatóak és megfordíthatóak legyenek.

Ezzel összhangban, néhány nappal korábban az a hír jelent meg, hogy az összes haláleset 26 százaléka, több mint 32 ezer haláleset lett volna elkerülhető 2014-ben, ha megfelelő lett volna az egészségügyi ellátórendszer és hatékonyabb lett volna a népegészségügy. Ez abban az egészségügyi teljesítményértékelésben olvasható, amelyet a Állami Egészségügyi Ellátó Központ koordinálásával készített a kormány.

A jelentés szerint a 65 évesnél fiatalabbaknál minden második haláleset elkerülhető lett volna megfelelő egészségügyi beavatkozásokkal, amíg a jobb ellátórendszerrel a halálesetek 14, a hatékonyabb nép-egészségügyi ellátással pedig 12 százaléka lett volna megelőzhető. Mindezzel Magyarország a harmadik legrosszabb eredményt éri el az EU-ban.

Minden magyarnak van sajnos legalább egy konkrét példája, hogy mi a szar a magyar egészségügyben…. De hát megmondta az országot vezető büdösbunkó, hogy Magyarország az egy büszke, európai ország, a lakossága ráadásul még szeret nemzeti konzultálni is.

Korántsem arról van szó, hogy a több száz milliárdból a szükséges minimum, vagy annak csak egy része ne juthatna el a magyar egészségügybe, mert számtalan példa mutatja, hogy van pénz, csak a kormánynak ez nem egy kiemelt ügy...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.