2017. június 10., szombat

KI MÁS? MÉSZÁROS LŐRINC ÜZLETTÁRSA ÉPÍTHET UNIÓS SZÁZMILLIÓKBÓL TAVAT FELCSÚTON

MAGYAR NARANCS ONLINE
- KIS-MAGYARORSZÁG
Szerző: Magyar Krisztián
2017.06.10.



Azért az már túl feltűnő lett volna, ha a felcsúti polgármester vagy a gyerekeinek cége nyeri a közbeszerzést. De szerencsére kéznél volt egy haver.

A közelmúltban írtuk meg, hogy a felcsúti önkormányzat 234,9 millió forintot kapott egyebek közt arra, hogy a településen kialakítson egy tavat. Ezt a pénzt az uniós forrásokból biztosított Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Fejér megyére eső keretéből kapták, miután pályáztak rá a megyei önkormányzatnál. A majd’ 235 millió többségét a 4,2 hektárosra tervezett tóra szánják, de a Csóka utca vízrendezési feladatait is ebből finanszíroznak majd.

A májusi döntést követően nemrég a Közbeszerzési Értesítőben meg is jelent, hogy mely cég építheti meg a tavat: a befutó az a Békés Drén lett, amely korábban már több állami beruházás kivitelezésén dolgozott együtt Mészáros Lőrinc valamely cégével. Ezek közül a legnagyobb egy 34 milliárd forintos projekt volt, amelyben a cég a Mészáros és Mészáros Kft.-vel, a szintén kormányközeli Duna Aszfalttal és egy harmadik vállalkozással együtt javíthatta a Békés megyei ivóvíz minőségét. A Békés Drén – amely ott van a Puskás Akadémia támogatói között – eddigi legjobb éve a 2015-ös volt, amikor 19,3 milliárd forint nettó árbevételt könyvelhettek el, a tavalyi évben ennek már csak a tizede jött össze, így jól is jött a felcsúti megbízás...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.