2017. június 14., szerda

KONOK PÉTER: "MÁR NEM HAZUDHATJUK MAGUNKNAK AZT, HOGY EZ NEM DIKTATÚRA"

MAGYAR NARANCS
- FEKETE LYUK BLOG
Szerző: narancs.hu
2017.06.13.


Konok Péter történész és médiaszemélyiség, egykori bloggerünk, a Történetek a kerítés tövéből című könyv szerzője nem sokkal a civiltörvény megszavazása után közzétett írásában többek között ez is szerepel:

Az a baj (az is a baj) ezzel az egész diktatúrával, ami körénk nőtt, behálóz, lekerít bennünket, hogy lépésenként, apránként petézett belénk. Illetve, néha nagyobb ugrásokat is tett, feltűnő lépéseket ugrott a ló, sakkot adott a vezér, de közben óvatosan, mégis mindent bekebelezve nyomultak előre a táblán a sötét parasztok, mi meg nem rájuk figyeltünk.
Itt állunk, és zavarodottan nézünk körül, hogy ezt most hogyan.
Hát mi a franc történt? Sosem volt ez minden világok legjobbika, de valahogy élni lehetett.
Mint a rák, a megbolonduló sejtek haláltánca; kezdetben alig okoz tüneteket, ahogy valahol a szervezetünk mélyén őrült osztódásba kezdenek, naponta százszor is megtörténik bennük, lenyomja az immunrendszer. Aztán lassan áttör, metasztázisok, terjed a nyirokrendszerben, felüti a fejét mindenütt. Átveszi a hatalmat.
Rossz közérzet, elesettség. Itt-ott már valami gyanús csomó, de könnyű még rálegyinteni, ugyan, semmiség, apró pörsenés, csúnyácska folt csak. Utána már jön a félelem, és az ember úgy van vele, inkább nem megy orvoshoz, kivár: csak elmúlik magától, hiszen ez nem lehet AZ, mert AZ mindig mással történik, "csináljátok inkább Júliával, ne velem", sikoltja végül Winston Smith, aki éppen ettől minősül gyógyult betegnek - persze, a diktatúra számára.
Lépésről lépésre, sejtről sejtre. A tegnap abszurditása a ma valósága. Holnap pedig már természetes lesz. Majd óriásplakátokról tanuljuk az alternatív valóságot.
Mikor Gönczöt először fütyülték ki az árpádsávos brigantik, csodálkoztunk, hogy milyen furcsa kis ősrovarok másztak elő a történelem kloákájából. Jé, hát ezek vannak? Lehet, hogy voltak is? Most ez már visszatekintve szinte idillinek tűnik. Pedig inkább szimbolikus.
Azóta ellopták, felszámolták, kivágták. Megerőszakolták, bekerítették, elítélték. Stigmatizálták, uszítottak, leesett a létrája. Külföldi ügynök, "mi magyarok". Házkutatás, bilincs. Pengék, drótok, focializmus. Éhenhalt, megfagyott, kilakoltatták, elzárták a vizét, kórosan alultáplált.
Nincs rajta mit szépíteni: kész a diagnózis.
Bármi jöhet.
Döbbenten nézünk Putyinra, Erdoganra. Pedig lassan, szinte észrevétlenül, lépésről-lépésre itt élünk a putyinscsinában, az erdoganisztánban. Mint a híres béka, melegszünk, porhanyóssá omlunk.
Lehet, hogy kicsit más lesz, minden diktatúra más. De már nem hazudhatjuk magunknak azt, hogy ez nem diktatúra, hogy lehet még vitatkozni a rendszer jellegéről. Ez bizony AZ. Velünk történik, itt, most.
Döbbenten nézünk magunkra. Hogy hagyhattuk?
És vajon késő-e már?
A történelem persze nem áll meg. De nincs már itt helye a reménykedésnek, a tétován szelíd gyógymódoknak.
Akkor belehalunk, béke porainkra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése