2017. június 2., péntek

LÁTSZATMEGOLDÁSOKKAL CSAK MÉLYÍTJÜK A NÉPESSÉGFOGYÁS PROBLÉMÁJÁT

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2017.06.01.


A kormány hét év kormányzás után rájött, hogy komoly bajban van az ország. Ez persze sok területre értendő, ám a népességfogyás olyan gond, melyen nem segítenek a kommunikációs trükkök, a központilag irányított lejárató kampányok, és a folyamatos ellenségkeresés. Kormányokon, sőt rendszereken átnyúló problémáról van szó, mellyel méltánytalanul keveset foglalkoztak eddig kormányzati szinten. Tóth I. János a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Filozófia Tanszékének munkatársa még Orbán Viktor május végi népességnövelési programjának bejelentése előtt egy tanulmányában foglalkozott a kérdéssel. A főállású szülő intézményének bevezetésére tett javaslatáról eddig nem született hivatalos állásfoglalás kormányzati részről, de legalább bedobta azt a bizonyos követ az álló vízbe.

Szegedi Kattintós: Javaslatának komoly előzményei vannak, hiszen évtizedek óta halljuk, hogy fogy a magyar, ám érdemben egyetlen kormány sem lépett. Ennek az elehet az oka, hogy „túl forró” ez a téma a politika számára, vagy a döntéshozók inkább a csodában bíznak ahelyett, hogy lépéseket tennének?

Tóth I. János: Bár régóta vannak családtámogató politikai lépések, de ezek nem jelentettek áttörést, hiszen érdemben nem nőtt a születés szám és a termékenységi arányszám. Ez utóbbinak az értéke a szükséges 2,1-es helyett statisztikai átlagban csak 1,44 gyerek/nő. Ez azt jelenti, hogy minden generáció létszáma 30%-kal kisebb, mint az előző. 2015-ben a magyar népesség 40 ezer fővel csökkent. A jelenlegi tendenciák szerint négy év múlva 9,5 millió lakosa lesz Magyarországnak, 2030-ban már csak kilencmillió 2100-ban pedig 4,5 millió https://444.hu/2015/08/17/ha-aggodik-magyarorszag-sorsa-miatt-inkabb-ne-nezze-meg-ezeket-az-abrakat/, a következő évszázadra pedig gyakorlatilag kihalunk.

Ez a negatív folyamat a közrossznak egy viszonylag új formája, amellyel korábban szinte sohasem kellett szembe néznünk. Ezért azt sem tudjuk, hogy mit tegyünk. Ráadásul, eddig mindig csak a túlnépesedésről hallottunk. Abból, hogy a túlnépesedés fenntarthatatlan és rossz, nem következik, hogy az elöregedés és a népességcsökkenés jó lenne. Mindkét demográfiai véglet fenntarthatatlan és rossz. A demográfiai értelemben vett fenntarthatóságot és jó állapotot a stabil és állandó népesség jelenti, amelynek szükséges előfeltétele a 2,1-es termékenységi arányszám. Minden társadalomnak erkölcsi kötelessége a stabil népességre törekednie: a túlnépesedő afrikai államoknak éppen úgy, mint az elöregedő és a csökkenő népességű Európai társadalmaknak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.