2017. június 19., hétfő

MEGGYÓGYULNI NEM MINDIG KÖNNYŰ FELADAT

GYÓGYULJ VELEM BLOG
Szerző: RIARIA
2017.06.19.


Sokszor saját magunk vagyunk az okai annak, ha nem kellően gyógyulunk. Nem minden betegség egyforma, nem nagyon lehet általánosítani. Mindenki saját maga érzi, mennyire beteg, és kicsit tudja is, hogy hogyan gyógyulhatna. Mégis, sokszor nem vesszük figyelembe a gyógyító tényezőket. Ha valaki már eljutott pl. odáig, hogy azt mondta az orvosa, hogy jobb ha felhagy a dohányzással, különben rosszak lesznek az életkilátásai, vagy ahogy az én orvosom is mondta nekem, le kell fogynom, mert kialakulhat ízületi probléma, és egy sor más betegség, akkor ezeket a mondatokat ne engedjük el a fülünk mellett. Később sokkal többet fogunk küszködni, mint mikor még lehetett volna tenni valamit a gyógyulás érdekében.

Ha már megvan a baj, nagyon nehéz kilábalni belőle. Akár lelki, akár testi problémáról van szó, mindenképpen sok időt vesz igénybe a gyógyulás, kivéve ha nem olyan nagy a baj. De miért is nem fogadunk szót az orvosunknak, ha már látjuk, tenni kell valamit? Bízunk a gyógyszerekben, ahelyett, hogy magunk is keresnénk a lehetőséget a gyógyulásra. Nem szabad megvárni, míg gyógyszerre lesz szükségünk. Elengedjük a fülünk mellett azt a sok jó tanácsot, amit nap mint nap hallunk, olvasunk, vagy meg is tapasztalunk.

Ha tudod, hogy beteg vagy, minden erőddel azon kell lenned, hogy mihamarabb meggyógyulj. Meg kell keresni a kellő információt, hogy tudjuk mi a bajunk, és tudjuk mit tudunk mi is tenni a javulásért. Gondolj vissza a régi énedre, amikor még egészséges voltál. Mit csináltál akkor másképpen, és mi váltotta ki a betegségedet? Az biztos, hogy most betegként mindent másképp kell csinálni. Olvastam az egyik könyvben, hogy - "Csak akarni kell, és a test minden akadályt legyőz!" - Ha akarjuk a gyógyulást, százszor könnyebb dolgunk van, mintha a gyógyszerekre hagyatkoznánk. Nem szabad haragudni, ha lassan gyógyulunk. Én is úgy gyógyulok, mint ahogy megy a csiga, szép lassan, napról napra haladok. Sok időbe telik, hogy jobban legyek, de mindenért kárpótol az, hogy tudom, én magam is tettem azért, hogy jobban legyek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.