2017. június 13., kedd

MINDEN HETEDIK MAGYAR MUNKÁST VESZNEK PALIRA

AZÉNPÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2017.06.12.


A munkaügyi ellenőrzések friss adatai szerint a vizsgált cégeknél majdnem minden hetedik dolgozót ért jogsértés. A legtöbbször a munkaidővel, pihenőidővel és rendkívüli munkavégzéssel kapcsolatos visszásságok fordultak elő.

Tetszetős grafikonnal mutatták ki a munkaügyi ellenőrzésekről kiadott jelentésben, hogy a jogsértések számában 2017 első negyedévében szinte minden területen javult a helyzet az előző évihez képest. A kedvezőbb számok mögött valójában azonban az áll, hogy majdnem ötödével kevesebb munkavállalót foglalkoztató céget vizsgáltak meg most, mint 2016 első negyedévében. Az eredményeket részben erre figyelve érdemes nézni, de az sem mellékes, hogy mindez azoknak a vállalatoknak a magatartását tükrözi, ahol egyáltalán volt ellenőrzés.

Kiugróan – az előző évi több mint háromszorosára, 16 százalékra – nőtt az agrárvállalkozások által feketén foglalkoztatott dolgozók aránya. Az összes ellenőrzöttnél egyébként ez 10,7 százalék az előző évi 10,3 százalékról. Öt éve még ez az arány 6,8 százalékra rúgott.

Az idei első negyedévben a jogsértéseket elkövető 3335 munkáltató közül 307-re szabtak ki összesen mintegy 44 millió forint bírságot. Kisebb cégekre a munkaügyi bírságot helyettesítő figyelmeztetési határozatot 687 esetben hoztak. Az ellenőrzésről az egyedi eseteket is tartalmazó teljes jelentést itt lehet megtalálni.A legtöbb munkavállaló bejelentés nélkül továbbra is az építőiparban dolgozik. Annak ellenére, hogy a nemzetgazdasági tárca (NGM) Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztályának jelentése szerint 2017-re óriási javulás következett be. A feketemunkások aránya mostanra a tavalyi 38 százalékról 27 százalékra csökkent.

Mint azonban megjegyzik: a munkáltatók ellenőrzése az építőiparban továbbra is hosszadalmas ügyintézést igényel az alvállalkozói láncolatok felderítése és az együttműködés hiánya miatt. Nagyon jelentős lehet tehát a látencia, sok visszaélésre nem derül fény. Ez persze nem csak ebben az ágazatban igaz. Az NGM szerint a munkavállalók döntő többségben kedvezően fogadták az ellenőrzéseket, nyitottabbak, mint a korábbi években, mert a hatóságtól várnak pozitív fordulatot. De még ennek ellenére is nehezen nyilatkoznak az őket érintő szabálytalanságról, félnek a következményektől, állásuk elvesztésétől...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.