2017. június 12., hétfő

NAPI EGYPERCES - MIÉRT VAGYTOK TI KIVÁLTSÁGOSOK?

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Budácsik Lajos
2017.06.11.


Egyszer minden kiváltság megszűnik, eljön a számonkérés ideje, amikor az évek alatt felgyülemlett keserűség, megalázottság a felszínre tör. Nem tudom, mikor következik ez be. Talán holnap, netán holnapután – nem tudható. A néplélek kiismerhetetlen, olyan mint a vulkán. Szunnyad egy ideig, később morajlik, teszi ezt egyre hangosabban, majd a felszínre tör. Csak abban bízhatunk, hogy az elégedetlenség békés úton, egy új fülkeforradalommal söpri el a korhadt, rothadó, mindent elnyelő kisgömböcként uralkodó jelenlegi rezsimet.

Valamivel több mint tíz évvel ezelőtt, a Fidesz 19. születésnapján, Orbán Viktor – akkor még ellenzékekben – távol a hatalomtól, többek között a következőket mondta:

„Ez egy plebejus érzelmű nemzedék volt. Még akkor is, hogyha a plebejus szó alatt a patrícius hajlamúak mindig valami bezárt, lábszagú műveletlen dolgot szoktak érteni. De plebejus volt ez a nemzedék abban – és az is maradt abban az értelemben –, hogy a kiváltságok ellen harcolt. Nagyon fontos dolog, és elválaszt bennünket a generáció a mi nemzedékünkhöz nem tartozó részétől, hogy mi nem azt akartuk, hogy a kiváltságosok közzé lépjünk. …. Nem azt akartuk, hogy nekünk legyenek kapcsolataink a cégalapításhoz, és hosszas, bürokratikus utakat bejárva, eljuthassunk, hanem minden magyarnak legyen joga vállalkozást alapítani. …. Ilyen értelemben plebejusok voltunk és maradtunk is. Kiváltságellenesek, nem bővíteni akartuk a kiváltságosok körét, hanem meg akartuk szünteti a kiváltságosságot. Ez a mi nemzedékünkhöz ilyen értelemben szintén nyugatos, demokratikus tulajdonságként tartozó jellemvonás.”

A generáció – amelyet így piedesztálra emelt – 2010-ben óriási felhatalmazást kapott a magyar választóktól arra, hogy valami nagyot alkosson. Bizonyítsa be a gyakorlatban is, hogy nemcsak ékes szavakban a „Nyugat – nemzedék” örököse.

A második Orbán-kormányt követte a harmadik – szintén kétharmaddal –, így eddig több mint hét évük telt el a hatalomban. Ennyi idő után már nyugodtan ki lehet állítani a bizonyítványt. A macsó társaság a vizsgán megbukott, az ígéreteiből szinte semmit sem valósított meg. Pótvizsgára nem bocsátható!
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése