2017. június 16., péntek

NEM TERRORIZMUS

LENDVAI ILDIKÓ BLOGJA
Szerző: Lendvai Ildikó
2017.06.16.


Kész politikai öngyilkosságnak számít nálunk, ha egy aktív politikus "migráncssimogató" gyanúba keveredik. De jóval kevésbé vagyok már "aktív", mint amennyire felháborodott. (És bízom benne, aktív koromban is így gondoltam volna.)

Mert végighallgattam az Ahmed H. ügyében hozott (az első fokot megsemmisítő, új eljárást elrendelő) másodfokú ítélet közel egy órás indoklását, mindazt, amit az elsőfokú vizsgálat hiányosságairól elmondott (Hogy az M1 miért közvetítette, rejtély. Vagy másra számítottak, vagy -mint azóta Kósa az atv-ben éppen most tette- a bíróságok maradék függetlensége ellen akarják hergelni a népeket.)

Hadd bocsássam előre: Ahmed H. nem ártatlan, tényleg dobálta a röszkei határnál a rendőröket, és ez hatóság elleni erőszak, még ha nem is derült ki, eltalált-e valakit. De önmagában nem terrorizmus, amiért minimum 10 év fegyház jár. Hacsak nem akarunk játszadozni a terrorizmus szóval, megsértve azoknak az emlékét is, akik valódi terrorcselekmények áldozatai lettek.

Most egy percre felejtsük el, hogy Ahmed H. idegen (nem migráns, ő beléphetett volna az országba, 10 éve szabadon tartózkodhat az EU-ban. Úgy keveredett ide, hogy a szír háborús övezetből a balkáni útvonalon menekülő szülei elé ment)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.