ÖNKIZSÁKMÁNYOLÁSUNKRÓL

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Jaroslav Fiala
2017.06.25.

Nyomás alatt érzed magad a munkahelyeden? Késztetve érzed magad, hogy a maximumot nyújtsd, és folyamatosan bebizonyíts magadnak? Vagy fel sem merülnek hasonló kérdések benned? Nem számít. Mindannyian ugyanabban a süllyedő hajóban ülünk: a növekedés és a hatékonyság állandóan nyomasztó terhe alatt az általános kimerültség korában élünk. Minderről a híres koreai-német filozófus, Byung-Chul Han ír kiváló, The Burnout Society című könyvében, keserű kórképet rajzolva modernkori rabszolgaságunkról.

Saját magunk rabszolgahajcsárai vagyunk

„Rettenetesen fáradtnak tűnnek ezek az emberek, nagyon nagy nyomás lehet rajtuk” – jegyezte meg a prágai villamos közönségéről két francia utas. Van valami ebben a kijelentésben: a csehek hagyományosan munkaorientáltak, a nevetségesnek tűnő béreik ellenére idejük nagy részét munkával töltik. Inkább nyugtatgatjuk magunkat a határtalan lehetőségek illúziójával, miközben eszközzé váltunk a profit és a gazdasági növekedés véget nem érő hajszájában. Tényleg így kell, hogy az olyannyira vágyott szabadság kinézzen? Aligha.

Miért is ragaszkodunk ehhez a lejárt lemezhez? Miért nem lázadunk fel a munka rabszolgatartó kultusza ellen? A filozófus Byung-Chul Han frappáns választ ad: azért, mert a rendszert működtető erő éppenséggel pont eléggé csábító. Képtelenek vagyunk ellenállni az illúzióknak, hogy „elérhetünk bármit”, hogy „sikeresek lehetünk, lehetünk valakik”, vagy pusztán az álomnak, hogy „meggazdagodhatunk”. De miért?

Ezek az illúziók egyéni teljesítmények megszállott fetisizálásból fakadnak. A mai állapotok eltérnek a gyári munkásétól, aki az ipari kapitalizmus során a gyártulajdonosok kollektív kizsákmányolásának esett áldozatul – akkor egyértelmű volt, hogy ki a közös ellenség, ami ellenálláshoz, sztrájkokhoz és zendülésekhez tudott vezetni. Ma azonban a helyzet összetettebb: a modern kapitalizmus felszámolta a kizsákmányolt és a kizsákmányoló közötti egykor éles határvonalat. Sokszor nem egyértelmű, hogy hol van a hatalmi centrum és az ellenség, akivel szembe kéne szállnunk – néhányan „Brüsszelben” vagy épp a „menekültekben” látják meg.

Han szerint a probléma veleje máshol keresendő: a legnagyobb ellenség, aki mindnyájunkat a markában tart, valójában mi magunk vagyunk. Társadalmunk túlságosan individualizált, a teljesítmény maximalizálásához szükséges erőforrásokért folytatott küzdelemben egymás vetélytársaivá váltunk. Az emberek saját magukból üzletet csináló vállalkozókká váltak – és nem állnak meg önmaguk kizsákmányolásánál. A digitális kor rabszolgái vagyunk, akiknek immáron felügyelőik ostorcsapásaira sincs szükségük: az egyéni törekvés, a növekedés és a motiváció szlogenjei több mint elegendőnek bizonyultak, hogy a kiégésig hajtsuk önmagunkat...

ITT OLVASHATÓ