2017. június 13., kedd

ORBÁN ORBITÁLIS HAZUGSÁGAI

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Adorján György
2017.06.13.


Tegnap 10.15-től a parlamentben a kormányfő állandó kézemelgetésekkel, a pulpitusról hadonászva adta elő a nemzeti konzultációval kapcsolatos világraszóló füllentéseit, körítésként a magyar gazdaság dicséreteivel fűszerezve hangoztatta a nem egész egy millió hétszázezer magyart is megalázó populista kampányszövegét.

Nehogy már a véleményt nem nyilvánítókat írástudatlanoknak tartsa a jelenlegi kormányszövetség. A még két millió főt sem elérők által szájukba adott válaszokat a magyarok véleménynyilvánításának betudni, főleg őket a magyarok többségének tartani, nem más, mint a józanész hiánya! Orbán ideges, kampányszagú napirend előtti felszólalása a hazugság mellett az öndicséret bűzét is terjesztette.

25 perces felszólalásában a kormányfő folytatta azt, amit kormányával együtt 2010-ben elkezdett, a tájékozatlan, kevésbé vájt fülű választópolgárok populista beetetését, az illiberális hadovaláda kinyitásával félrevezető megtévesztésüket. A rögeszméjével terhelt miniszterelnök testbeszéde árulkodó, miközben szónokol. Ideges, mozdulatai és szavai között kificamodott az összhang, jól látható és hallható a zavartság, ami most is arra a ne azt nézzék, amit mondok örökbecsű kijelentésére emlékeztetett.

A jelenlegi kormányfő szerint a felszín fecsegő, zajos, de a mélyben új nemzeti egység fejlődött, melynek új terméke nem más, mint a magyar Magyarország és az európai Európa, melyet az illiberális államépítők oly nagyon szeretnének saját képükre gyúrni.

Orbán mindenről beszélt, csak éppen arról nem, ami a magyarok többségének – jóval többnek, mint amennyien visszaküldték a konzultációs leveleket – igazán fáj: az egészségügy állapotáról, az oktatásról és a már mérhetetlen jövedelem különbségekről. Orbán azt hadoválta a nemzeti konzultáció legfőbb tanulságaként, hogy a nemzet és kormánya egy húron pendül. Mintha a nemzet csak a nekik csápoló 1.640 ezer levelezőből állna, a többiek meg a futottak még kategóriába tartoznának...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.