2017. június 15., csütörtök

"ORBÁN VESZÉLYESEBB A MAGYAROKRA, MINT EDDIG BÁRMIKOR" - CAS MUDDE SZERINT NEM SZABAD MEGTŰRNI EGY ILLIBERÁLIS RENDSZERT

168 ÓRA ONLINE
Szerző: BARÁT JÓZSEF
2017.06.15.


Orbán Viktor romboló hatást gyakorol az egész Európai Unióra, ő a nemzetközi kapcsolatok egyik fontos veszélyforrása – ezt gondolja a szélsőjobboldal és a populizmus egyik legnagyobb hatású elemzője, a Hollandiában született, de az Egyesült Államokban élő Cas Mudde professzor. Sokat elárul, hogy a szélsőjobboldal 2015-ös megerősödéséről ­szóló amerikai előadókörútján tartott prezentációját két ember portréjával indította: Donald Trump és ­Orbán Viktor képével.

Olyan fontos személynek tartja Orbán Viktort, hogy őt még az ameri­­kaiak­­nak is ismerniük kell?

– Orbán az Európai Unión belül épít illiberális demokráciát, itt lép fel a jogállamiság, a fékek és ellensúlyok rendszere, a kisebbségek jogai ellen. Nem lenne különösebben érdekes politikus, ha az integráción kívül mesterkedne. Ám egy olyan projekten belül hozott létre a nyugati értékrendnek ellentmondó rendszert, amelyet éppen azért alapítottak, hogy megakadályozza ilyen államok kiépítését. Ezért vált Orbán 2015-ben európai jelentőségű játékossá. Bár Magyarország illiberális átalakítását már korábban elkezdte, korábban nem próbálta befolyásolni az egész unió haladásának irányát. Elég volt neki, hogy hagyják békén, senki se avatkozzon bele, ő merre tereli Magyarországot. Ekkor azonban támadást intézett Angela Merkel döntései ellen, és amit meghirdetett, az valójában nyílt kihívás az egész euró­­pai projekttel szemben.

Ön a radikális jobboldal politikusai közé sorolja Orbánt. Minek alapján? Mi jellemzi az úgynevezett Budapest-modellt?

– Orbán nativista, azaz hajlik a xe­­no­­­­fó­­biá­­ra, autoriter és populista. Azt vallja, hogy Magyarország csak a magyaroké, szeretné az országot megőrizni annyira homogénnek, amennyire csak lehet. Szerinte a bevándorlás csak veszélyek forrása lehet, nem gazdagítja az országot. Autoriter politikusként a rend és fegyelem híve, nem fogad el semmilyen eltérést a főáramtól, sőt az ilyesmit gyakran biztonsági kihívásként kezeli. Populizmusa elsősorban az unióhoz való viszonyban jelenik meg, amikor Brüsszelt azzal vádolja, hogy valamiféle ötödik hadoszlopot működtet, amely belülről akarja aláásni az országot. A Budapest-modell azonban, sajnos, sokkal többet jelent...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.