2017. június 11., vasárnap

ORBÁNIA 2017 JÚNIUSÁBAN

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Gusztos István
2017.06.11.


Ma 2017. június 11. van. Két nap múlva a parlamentben elfogadják a kormány számára zavaró civil szervezeteket megbélyegző törvényt. Tiltakozás már nincs…

Hiszen komolynak mondható tiltakozások voltak a sunyin aljas lex CEU ellen is, mégis elfogadták. A zalaptákolmány-bíróság pedig kivárja, míg a CEU ellehetetlenül – akkor majd bizonyára könnyebben ítélheti meg a problémát…

Mindaz, ami filozófusok, írók, zenészek, színészek és más libsik gyalázásával (azaz antiszemita indulatok tudatos fölszításával), aztán a migráncsozással, brüsszelezéssel évekkel ezelőtt elkezdődött, sorosozással, ügynöközéssel, bérencezéssel kiegészülve 2018-ra olyan helyzetet teremt, amelyben értelmesen beszélni sem lehet valamennyire is demokratikusnak mondható „választásokról” – hiszen már a 2014-es sem volt „tisztességesnek” nevezhető. Nincs demokratikus választás ott, ahol a hatalom olyan fokig uralja a nyilvánosságot, mint Orbániában; nincs demokratikus választás ott, ahol őrületbe kergetett „kormánypártiak” verbális terrorja után komolyan számolni kell a fizikai terrorral is – ahogy azt a Fidesz már jó előre be is jelentette, szokása szerint ellenfeleit vádolva saját szándékaival.

Két nap múlva elfogadják a civileket megbélyegző „törvényt”, folyamatos és szervezett hazudozás, rágalmazó uszítás, ügynöközés, bérencezés közepette. Persze, majd a „vitában” visszautasítanak minden „vádaskodást”; követelik, az ellenzők mutassák meg, hol van szó a „törvényben” bérencekről, ügynökökről, háttérhatalomról, vizeinkben úszkáló nagy testű ragadozóról, Soros-féle migránsmaffiáról vagy akár csak brüsszelitákról…

Szégyen.

A „civilek” legalább próbálkoztak; a „demokratikus ellenzék” azonban arra is képtelen – mióta már! – hogy komolynak mondható tüntetést hozzon össze. Pedig régóta folyamatosan tömegeknek kellene az utcán lenniük (lennünk)…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.