2017. június 22., csütörtök

RAFFIAKÖTŐÁLLVÁNY

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2017.06.22.


Mire újabb egymillió emberünk kitántorog Londonba mosogatni, arra a kegyelettel teli pillanatra Semjén Zsolt eléri a célt, amit maga elé tűzött, mint nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, valamint madárgyilkos, és meglesz az egymillió új magyar állampolgár. Ezt követeli Trianon és főképp a hatalmi téboly.

Ők a határon kívül született véreink, akik minden „tárgyilag kiterjeszthető” dolgot – lesz pénz – megkapnak az anyasági segélytől kezdve a nyugdíjig, pedagógus bértámogatástól a kismaci vérveres faszáig, amely júdáspénzekkel a fideszbagázs mindközönségesen szavazatokat vásárol arcátlanul és pláne a mi pénzünkön.

Ez nem új vaszisztdasz, csak ótvar ganajság, de ehhez is szokva vagyunk már, mint a nem ér a nevem, káposzta a fejem éthoszhoz, ami abban nyilvánul meg, hogy egy pillanat alatt mondják az ellenkezőjét annak, mint egy perccel előtte.

Orbán Viktor kedvenc nyomdaipari termékében, a Hangérien Tájmszban nyilatkozta azt a Kósa Lajos névre hallgató kupaktudat egészen pontosan 2017. március 19-én, hogy „a következő egy évben nem módosul sem a választási eljárási, sem a választójogi törvény”. Dehogynem, királylány. Ugyanis határon kívül rekedt véreinknek nehézséget okoz annak a rohadt levélnek a feladása is. Messze a posta, vagy nem tudja a drága, hogyan hívták a szülőanyját, mint legutóbb kiderült.

Hogy a mocsok tovább indázik, arra abból lehet következtetni, hogy Semjén Zsolt meg tegnap azt lengette be, „Elszánt abban, hogy egyszerűsítsék az anyakönyvi vonatkozásokat, és akár a választási szabályokon is változtassanak.” És ha ő egyszer elszánt, akkor még a szalonkák is trappolva menekülnek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.