2017. június 17., szombat

SÁNDOR MÁRIA: A KÓRTERMEK FEKETE JEANNE D'ARCJA

NÉPSZAVA ONLINE - SZÉP SZÓ
Szerző: Kertész Ákos
2017.06.17.


...Miután megmentették, egyszerre ott állt munka nélkül, mert a széles magyar honban nem akadt olyan egészségügyi intézmény, se privát, se állami, ahol a vezető alkalmazni merte volna. Ő lett a fekete ruhás ördög. Néhányan azért úgy gondolták, hogy talán csak akad számára valahol valami munka, talán csak lesz valamiféle visszavonulási lehetőség egy tisztességes embernek, akit elgáncsolt a politika

Szép dolog, hogy néhány derék ember Sándor Mária mellé állt, de én úgy látom, Máriának eszébe sincs visszavonulni, semmi szüksége a Hatalom odavetett alamizsnájára, a korruptak kegyére, a földbetiprók bocsánatára.

Megtalálta önmagát, megtalálta a helyét a világban, rájött, hogy nem kell neki föltétlenül a zászlót lobogtatnia. Elég, ha teszi a dolgát, ha folytatja a hivatását, amire elkötelezte magát. Nem csak az állami egészségügy és nem csak a gazdagok többféle privát-kórháza létezik.

Nem tudom, van-e Magyarországon még két olyan értékes ember, akik most egymásra találtak, akik most megfogták egymás kezét.

Ez a két ember: Sándor Mária és Iványi Gábor.

Sándor Mária az Oltalom szükségkórházában dolgozik. Iványi Gábor által alapított és fönntartott intézményben, igen mostoha körülmények között segít a legelesettebbeken. Itt alig van gyógyszer, kötszer, orvosi műszer – szakorvos, műtő nincs is egyáltalán, de vannak melegszívű nővérek, akiknek ápoló keze több fájdalmat enyhít olykor, mint a méregdrága fájdalomcsillapító.

De Sándor Mária nemcsak dogozik, ír is. Blogot szerkeszt. Olvassunk csak bele!
*
„Mikor beléptünk” az Oltalom kapuján (Dankó utca 9.), „az udvar tele volt várakozó emberekkel. Ki vizsgálatra, ki gyógyszerre, ki egy falat kenyérre, vagy egy forró teára várt. Mi hátramentünk, át a tömegen, a kis kórház felé. A kolléganők már útközben megállítottak és mondták, egyre több az ember, egyre többen jönnek. Nem győzzük kötszerrel, gyógyszerrel. Jó szó, mosoly, mindenkinek jutott.

A kórteremben a betegek, néma csöndben, valami óriási megnyugvásban feküdtek, aki tudott, kiült az ágy szélére. Nem panaszkodtak. Számukra, ez maga a mennyország. Melegben, jó helyen, biztonságban vannak. Valami hálás néma csönd áradt a teremből. Máris az jutott eszembe, mi lesz velük, ha kikerülnek innen. (…) Hát így működik az az ország, ahol a dolgok, a legnagyobb rendben mennek. (kiemelés tőlem, K. Á.)”

“...én nem akarok azon az oldalon állni, ahol ennek a piszkos munkának a haszonélvezői tanyáznak – idézi blogjában Iványi Gábort Sándor Mária. – Inkább egy legyek azok közül, akiket kisemmiznek, és akiknek ezért küzdeni, kiáltani kell. Úgy gondolom, az államtól átvállalt feladatokhoz az államnak hozzá kell járulnia, és ez nem könyöradomány, hanem követelmény.

Tehát követelem sok száz gyerekem tányérjára az ételt, a lábukra cipőt, a termeikbe meleget, világítást és jó minőségű oktatást. Követelem a hajléktalanok kórházához szükséges kötszerekre, gyógyszerekre, műszerekre a pénzt, amit gátlástalanul elvettek, és saját passzióikra fordítanak."

„Köszönöm a sorsnak – folytatódik a blog,– hogy ilyen barátaim vannak, akik nem az M1 rózsaszín világában élnek, hanem a magyar valóságban, és vívják mindennapi harcukat, egy igazságosabb, jobb országért!”

Hát többek között ez is olvasható Sándor Mária blogjában, számtalan hasznos információ, és harcos, perlekedő publicisztika, szegényekről szóló empatikus tudósítás és fontos önvallomás mellett.

Ez irodalom. Nekem elhihetik. Mélyen átélt igaz szavak. És látomás és indulat. Embert próbáló hivatása mellett erre is marad ereje.

És nem fogja be pörös száját.

Én pedig jelentem, hogy Sándor Máriának nem csak ellátták a sebeit, nem csak az életét mentették meg.

A fekete ruhás nővér valóságosan is föltámadt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése