2017. június 10., szombat

SIMICSKA TOTÁLIS MEGSEMMISÍTÉSÉBE KEZDETT ORBÁN - MIT LÉP ERRE AZ EGYKORI LEGJOBB BARÁT, AZ ŐSOLIGARCHA

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: ashwood
2017.06.10.


Putyin legjobb magyar tanítványa, Orbán Viktor immár valóban Simicska Lajos teljes és totális megsemmisítésére adott parancsot. Ahogy azt Oroszországban is láttuk sokszor: az állami erőszakszervezetek teljes súlyukkal nehezednek az egykori legjobb barátra. De mi lehet a válasz?

Ha Simicska Lajos kicsit Keletre pillant, pontosan tudja, mi a célja az ellene folyó hadjáratnak: nem csupán bevételi forrásaitól akarják elvágni, adóforintokból összekuporgatott, tízmilliárdos vagyonkáját a végletekig lecsökkenteni, de személyes szabadságától is megpróbálják majd megfosztani.

Utóbbival kapcsolatban semmi kifogásunk nem lenne, ha azokért a bűnökért, bűncselekményekért kerülne rács mögé, amelyeket 1989-től, Orbán Viktor örök háttérembereként, a Fidesz pénztárnokaként, az adóhatóság elnökeként, a 2010 utáni fél kormány kinevezőjeként követett el. Erről azonban szó sincs. Simicska Lajos a G-nap után született erre a világra. Előtte? Előtte nem volt. Nem létezett. Azelőtt ő maga volt a Habony Árpádba oltott Mészáros Lőrinc, aki nem közszereplő, de az üzleteivel a kormány nem foglalkozik. A közpénz-bulémia pedig ragadós betegség, tőle kapta el "Mészáros Lőrinc" is.

Simicskát eddig csak ellehetetleníteni igyekeztek:

– Budapestről megpróbálták minden hirdetőoszlopát tövestül kitépni – mint a bíróság később kimondta: teljesen jogtalanul.

– Megpróbálták nagyon messziről is koholtnak tűnő vádakkal kizárni a közbeszerzésekből – erről is kimondta a bíróság, hogy jogtalan volt a folyamat.

– Nem is értjük, mire volt ez jó, hisz valami furcsa, negatív csoda folytán az addig remek vállalkozó elkezdett semmit sem nyeri közbeszerzésen.

– A kormány egy rendeletével lényegében felszámolta a köztéri reklámozást, de az óriásplakátok mindenképp 2020-tól.

– Hogy addig se kelljen várni, a politikai kampányolást már most, a jövő hét elején fel akarja számolni.

Mindennek megkoronázásaként épp büntetőeljárást próbálnak kreálni Simicska ellen, amiért kevesebb plakáthelyet vallott be a NAV-nak, mint amennyin valójában a Jobbik kampánya folyik. (Amúgy meglehetősen rejtélyes a dolog, hisz az adóhatóságnak ilyen információt bizonyosan nem kell leadni, legfeljebb a szolgáltatás ellenértékeként kapott összeg forgalmi adóját. Úgyhogy felfoghatatlan, mi alapján indított – maga által is megerősítve a kormánynyaloncok értesüléseit – a NAV eljárást költségvetési csalás okán.)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.