2017. június 13., kedd

SÓLYOM: A CEU-TÖRVÉNY EGYÉRTELMŰEN ALKOTMÁNYELLENES

INDEX.HU
Szerző: K.Á.
2017.06.12.



A felsőoktatásról, az egyetemek autonómiájának elvételéről vitatkozott a Fidesszel szemben kritikus konzervatív értelmiségieket tömörítő Eötvös Csoport szerda délután. Az eseményt moderáló Sólyom László egyértelmű véleményt mondott a CEU-törvényről: a volt köztársasági elnök szerint teljesen világos, hogy az több alapvető alkotmányos jogelvvel megy szembe, vagyis alaptörvény-ellenes, ezért azt meg kell semmisíteni.

Amióta lejárt az elnöki mandátuma, Sólyom László csak kivételes esetekben, vagy még akkor sem szólal meg a nyilvánosság előtt. Így volt súlya annak, hogy elvállalta a mérsékelt konzervatív értelmiségieket, többek között Orbántól eltávolodó volt minisztereket tömörítő Eötvös Csoport felsőoktatásról szóló vitaestjét.

Az Eötvös Csoport korábbi rendezvényein határozott bírálatok hangzottak el többek között a közoktatással, a populizmussal, a gazdaságpolitikával kapcsolatban; most pedig Sólyom is ott volt a vasárnapi nagy létszámú CEU melletti tüntetésen, az elmúlt napokban ráadásul több, inkább jobboldaliként elkönyvelt kutató is kiállt a CEU-ra szabott, az amerikai egyetem jövőjét fenyegető törvénnyel szemben, így tőle is lehetett számítani egy határozottabb megszólalásra.


Sólyom ezt megtette: rövid, de velős kritikát mondott a CEU-törvényről, amivel kapcsolatban olyan alapvető alkotmányossági problémák vannak, hogy azt a volt alkotmánybírósági és köztársasági elnök szerint nincs más megoldás, mint azt visszavonni. Szavai szerint a jogi lehetetlenséget nem oldja meg az a Palkovics-féle állítólagos kiskapu, amit egyelőre nem is igazán lehet értelmezni. De idézzük inkább Sólyomot a törvény körüli abszurd kanyarokról.

„Elég cseppfolyós a helyzet, nehéz eligazodni, hogy mi is a helyzet ezzel a törvénnyel. Azzal harangozták be, hogy csalást találtak 23 intézménynél, aztán már inkább csak arról volt szó, hogy a CEU-nál találtak csalást, majd az Oktatási Hivatal közölte, hogy nem is csalt a CEU.” Majd azzal folytatta, hogy „most meg már ott tartunk, hogy az a baj, hogy a CEU túl jó, versenyhátrányban vannak miatta a magyar egyetemek, ezért teljesítsen egy olyan feltételt, amely jogilag teljesíthetetlen."

A legújabb csavart, azt a Palkovics-féle megoldási javaslatot, ami szerint nem is olyan nagy baj, ha a CEU-nak nem lesz működési engedélye, attól még kiadhat amerikai diplomát, Sólyom szerint egyelőre egyszerűen nem lehet értelmezni.

"Nézzük meg, hogy maga a törvény alkotmányos-e. Nem az, teljesen egyértelműen alkotmányellenes" – mondta Sólyom, és a Bibó-kollégium értékelését idézte a törvény szövegéről, mely azt kérte – mint kiderült, hiába – Áder Jánostól, hogy emeljen alkotmányjogi vétót a törvény ellen. A bibósok érveivel Sólyom szerint „nagyrészt egyet lehet érteni”: a CEU-t ellehetetlenítő törvénymódosítás alaptörvénybe ütközik...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése