2017. június 4., vasárnap

SZÉP CSENDBEN MEGHARMADOLTÁK A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰEK FIZETÉSÉT

24.HU
Szerző: Mázsár Tamás
2017.06.03.



Nemrég írtunk egy anyáról, akinek 47 éves lánya értelmileg akadályozott. Békéscsabán egy nappali ellátást is nyújtó intézményben van hétköznaponként, ahol eddig munkarehabilitációban foglalkoztatták több társával együtt napi négy órában.

Az anya beszámolója szerint lánya április 1-jéig a minimálbér 30 százalékát kereste meg négy órára vetítve. Ez azt jelentette, hogy ha minden nap dolgozott, akkor 

34425 forintot keresett.

Áprilistól viszont már csak havi 14256 forintot kap a szőnyegszövésért.

Ennek oka a szociális ellátásokról szóló törvény módosítása. Következménye pedig, hogy az intézményen belüli szociális foglalkoztatás március 31-ével megszűnt, helyébe április 1-jétől a fejlesztő foglalkoztatás lépett.

Egy fogyatékossággal élő személyek számára szociális szolgáltatásokat működtető szervezet – a neve elhallgatását kérő – elnöke a 24.hu-nak elmondta, a változások a megváltozott munkaképességű dolgozók díjazását is érintik. Továbbra is lehetséges munkaviszony keretében a foglalkoztatás, ez esetben a Munka Törvénykönyve szerint fizetnek.

A változások a korábban munkarehabilitációs foglalkoztatásban, áprilistól pedig a szociális törvény szerinti fejlesztési jogviszonyban foglalkoztatott munkavállalókra is vonatkoznak.

A jogszabályok megváltozása előtt a ő díjazásuk így alakult:
a munkarehabilitációs díj havi összege nem lehetett kevesebb a mindenkori kötelező legkisebb munkabér – az idén 127500 forint – 30 százalékánál.
Ráadásul április 1-je előtt minimum óraszámot is megszabtak, legkevesebb 4 órát lehetett foglalkoztatni a fogyatékossággal élő, a pszichiátriai beteg, a szenvedélybeteg és a hajléktalan személyeket.

Az új törvény elfogadása után viszont már nincsen minimum óraszám, egyenlőtlen napi munkaidő beosztás is lehetséges, akár egy napi órát is dolgozhatnak majd...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.