2017. június 6., kedd

SZÜLETLENÜL

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2017.06.06.


Kiderült, hogy a nemzet ropogós nagyasszonya, az Oscar díjra törő tengerparti fetrengő, Lamborghinivel csapató aranyzabáló, tehát mindösszesen Vajnáné nem NER kompatibilis, és most holtan zuhannak le a csillagok az égről. Hiába jelentette be szellemi vezetője, valamint zsebpénzének gondos őre, azaz, maga a prime minister O. V., hogy 2018 a családok éve lesz, ez a háládatlan szarik rá, és nem szül.

Ezt ő saját erejéből jelentette ki, a KDNP pofájába vágta mintegy, ezekkel a szavakkal: „Tudom, hogy választhattam volna én is azt az életet, amit az osztálytársaim, akiket a Facebookon látok: fiatalon férjhez megyek, és gyereket szülök. De nekem mást rendelt a sors. Bár mindenki ezzel nyaggat, őszintén szólva, nem érzem, hogy olyan nagyon szülni akarnék. Azt gondolom, az sem baj, ha ez az érzés sosem változik bennem. Nem kell mindenkinek szülnie.”

Ne cseszd meg, senki nem kérte, és nekilátott a saját méhében turkálni, s amíg kiderül, hogy mi a rossebet rendelt neki a sors, annyit azért nyugtázzunk, hogy Ákos és Kövér elvtársak intelmei ellenére döntött így, és mégsem hengergetett a lábai elé egy vak komondort az ura, hogy szilánkosra törjön a pofacsontja, és azt sem vágták a képébe fidesz-vadbarmok, hogy maga szép lehet, de okos nem.

A szivaros nem kuvaszozott, nem tehette, nem volt rá ideje, annyira lekötötte a lerabolt milliárdok külföldre szállítása, hogy nem bírt odanézni az asszonyra. Egyébiránt ki nem szarja le, hogy Vajnáné szül vagy nem szül, különben is, ki tudja, milyen bajokkal érkezne meg erre a csodálatos világra a kisded, az arany, amelyet ez a némber zabál, ugyanis kevés olyan tápanyagot tartalmaz, amelyre a magzatnak szüksége volna az ő fejlődéséhez...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.