2017. június 25., vasárnap

SZÜRKESÉG ÉS BÜSZKESÉG

KANADAI MAGYAR HÍRLAP BLOG
Szerző: Gadó György
2017.06.24.


Ugye, emlékeznek még a régi magyar nótára, amelyik szerint

„Az egri ménes mind szürke –
Az egri kislány mind büszke,
Ha büszke, büszke –
Van neki mire!
Az egri ménes mind szürke…”


Ez a kis strófa kérem több kérdést is indokolttá tesz. Nem tudom, van-e ma is egri ménes, és ha van, mind szürke-e a lóállománya. Azt sem tudom, mennyi a büszke az egri kislányok között. Tegyük fel, hogy sok. De mire büszkék? Van nekik mire? Úgy legyen! A legfőbb kérdés azonban a strófa kapcsán az, hogy van-e és ha igen, miben áll a kapcsolat a szürkeség és a büszkeség között. Ez már akkor sem volt teljesen világos számomra, amikor ezt a nótát először hallottam.

A problémát az plakát tette különösen időszerűvé, amelyik a kormány nevében köszönetet mond a lakosságnak a legutóbbi nemzeti konzultáció során kinyilvánított véleményéért. Habár nem tudhatom, az emberek milyen számban és módon nyilvánították ki a véleményüket, mert ezt hiteles módon senki sem állapította meg, a kormány mindazonáltal úgy találta, hogy elegendő oka van köszönetet mondani a legutóbbi és minden eddiginél eredményesebbnek minősített konzultáció alkalmával állítólag feléje áradó bizalomért és egyetértésért...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.