2017. június 24., szombat

TELJHATALOM

SZÉKELY SZABOLCS (TARSKI) BLOGJA
Szerző: Tarski
2017.06.24.



„Qui dominum habent, dominium non habent.” (Thomas Hobbes: De cive)

Még a Római Köztársaság idejében volt az a szokás, hogy különleges alkalmakkor „dictator”-okat neveztek ki, akik egyes válsághelyzetekben egyedül gyakorolhatták a hatalmat a gyorsabb és hatékonyabb irányítás megvalósítása érdekében. A dictator-okat fél évre nevezték ki és tetteiért nem lehetett később felelősségre vonni. Eredeti ötlet volt ez, mert olyan feltételeket teremtett, ami az egyetlen lehetséges megoldása lehetett a válság megoldásának és mellé még nem írta felül a köztársaság általános berendezkedésének elveit sem.

Az MSZP ma ilyen helyzetbe került akkor, amikor első körben Botka Lászlót választotta meg miniszterelnök-jelöltnek, második körben pedig az országos választási bizottság elnökévé nevezte ki. Ez utóbbi már sokkal jobban hasonlított a Római Köztársaság dictator-ához, hiszen Botka László gyakorlatilag teljhatalmat kapott arra nézve, hogyan készíti fel a pártját a 2018-as választásra. Már most rögzíteni kell azt, hogy ez a kinevezése nem jelenti azt, hogy a mai értelemben vett diktátor vált belőle, hiszen ezt a teljhatalmat nem az egész politikai rendszerre nézve kapta meg, hanem csupán egy párt, az MSZP vonatkozásában. S mivel ez a probléma kifejezetten a párt belügye, ezért nincs is értelme azt felvetni, hogy most ki a párt elnöke, mi lesz Molnár Gyulával, a párt tényleges elnökével ez alatt az idő alatt. Botka László megbízatása csak a 2018-as választásokig tart és utána visszaáll a régi rend, és az MSZP választási győzelme esetén vezetni fogja az országot.

Azt kell mondanom, hogy most az MSZP a lehető legjobb megoldást választotta. Egyrészt tényleg válsághelyzetben van, hiszen a párt az utóbbi időkben meglehetősen sokat veszített a támogatottságából. Másrészt az ellenzéken belül sincs meg az az egyértelmű vezető pozíciója, ami predesztinálhatná arra, hogy a Fidesz érdemi kihívója lehessen. Tehát a következő választás tényleg egy vízválasztó lehet az MSZP számára, hiszen két szélsőséges eset állhat elő. Az egyik szerint ebből a versenyből az ellenzéki pártok vonatkozásában megerősödve kerül ki, és ezzel továbbra is megmaradhat a Fidesz lehetséges váltópártjának. A másik verzió ennél sokkal rosszabb, hiszen ha Botka László terve nem válik be, akkor az MSZP visszasüllyed a kis, vagy törpepártok közé, amivel talán hosszabb távon kieshet a politikai hatalomért folytatott versenyből...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.