Szerző: Andrew_s
2017.06.29.
Ilyen például az, hogy friss közhelyként emlegeti: „a vállalatok a kreativitást és a kritikai érzéket keresik a munkavállalóikban, ám épp ez a két dolog az, amit a magyar iskola nem tud elviselni, ezt a mai oktatási rendszer egyszerűen szemtelenségnek minősíti”. Amely állítás mindkét oldalon sántít. A vállalatok jórészt nem keresik a kreativitást. Hacsak nem tekintjük kreativitásnak, hogy csúcsteljesítményt várnak el olyan körülmények között, amelyek között az csak munkaerő jelentős önkizsákmányolásával, és valójában nem érdemben honorált önkizsákmányolásával teljesíthető. A kritikai érzéket meg nemhogy nem keresik, hanem elviselhetetlennek tartják elég sok helyen. Egyszerűen azért, mert az erősen hierarchizált multinacionális nagyvállalat alig mutat működési különbséget az évtizedekkel ezelőtti szocialista nagyvállalatokhoz képest. Ahol néhány pozícióban szintén elviselték a kritikát, és elvárták a kreativitást, de alapvetően végrehajtókat, csereszabatos csavarokat kerestek. S keresnek ma is.
Talán nem véletlen az, hogy az iskolarendszer már az 1960-as években is inkább beleverte a szürke átlagba az itt ott kiemelkedő fejeket. Ellenben kétségtelen az is, hogy a gyengébb képességű, rosszabb otthoni motivációt hozó gyermekeket is igyekezett felhozni erre a szintre. Ebből a szempontból az ötven évvel ezelőtti iskola valóban jobb volt, mint a mai, amely a leszakadókat a közrabszolgaság irányába tereli, a középmezőnyből pedig valóban igyekszik szolgaszemélyzetet nevelni. A kiemelkedő fejeket meg ugyanúgy belepofozza a szürke masszába. De ettől még azt a bizonyos régi iskolát sem tekinteném átütő példának. Volt szerencsétlenségem belülről „élvezni”...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.