2017. június 18., vasárnap

TÉNYLEG GONDOT OKOZ EMMANUEL MACRON CSAPATÁNAK A SAJTÓSZABADSÁG?

ÁTLÁTSZÓ - VILÁGTÉRKÉP BLOG
Szerző: Dobsi Viktória
2017.06.14.


Alig egy hónap telt el azóta, hogy a frissen beiktatott francia köztársasági elnököt nyílt levélben figyelmeztette 23 francia szerkesztőség: nem szólhat bele a sajtó munkájába. Ezúttal a kormánynak üzen a gall média, mert néhány nap alatt több aggasztó incidens is történt az amúgy általában „hibátlannak” minősített hatalomátvétel margóján.

Május 18-án, alig 4 nappal Macron beiktatása után, 23 francia szerkesztőség figyelmeztette nyílt levélben az újdonsült államfőt, hogy nem szólhat bele a sajtó munkájába. Ahogy arról korábban írtunk, ennek apropója az volt, hogy a kommunikációra különös gondot fektető elnök munkatársai több változást is megpendítettek a sajtóval való együttműködéssel kapcsolatban.

Ezek első látásra nem tűntek ugyan végzetesnek, de valóban arra utaltak, hogy az Élysée palota nagyobb kontrollra készül: az újságírók nem vehettek részt az első kormányülés utáni kivonuláson, amikor mód nyílik az új kormánytagok első miniinterjúira, és a hagyományos kormányfotó is nélkülük készült el. Az is felmerült, hogy a sajtóosztály válogatna az elnök programjait követő újságírók között, és ez csapta ki a biztosítékot.

Az egészen rendhagyó összefogás keretében, a francia média egészét lefedő tiltakozás – rádió- és tévécsatornák, köz- és kereskedelmi média, mérvadó jobb-, baloldali és liberális napilapok, alternatív portálok részvételével figyelmeztette az államfőt:

Nem a köztársasági elnök vagy stábjának feladata, hogy döntsön a szerkesztőségek belső működéséről, a témaválasztásaikról, a szempontjaikról. Ez a döntés a szerkesztőségekre tartozik, és az azokat alkotó újságírókra, legyenek akár állandó vagy alkalmi munkatársak, szabadúszók, szerződésesek, riporterek, videósok, fotósok vagy rajzolók.”

Egy hónap sem telt el, és június 13-án újabb közös nyílt levél vonja kérdőre a kormányt: vajon van valami problémája a sajtószabadsággal?

Az ismét 23 szerkesztőség által szignált episztola több incidensre is utal. Az aláírók között szerepel az állami hírügynökség, az AFP; kereskedelmi csatornák, a jobbosnak tartott BFM TV, Europe 1 rádió, az M6 televízió híradójának stábja, és a vezető kereskedelmi tévé, a TF1; az állami közszolgálat több csatornája (France 2, France 3, Radio France); több fontos napilap (Libération, Le Monde, Le Parisien, Les Echos) és hetilap (L’Express, Le Point), de az oknyomozásairól ismert Médiapart is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.