2017. június 8., csütörtök

TÖBB KELL AHHOZ, HOGY FARKAS FLÓRI KIESSEN A PIKSZISBŐL

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Ténytár
2017.06.07.


Farkas Flórián inkább hírhedt, mint híres, ugyanis nevéhez a romák kárára elkövetett költségvetési csalás tapad. Rengeteg pénz tűnt el, miközben alig juttattak romát munkához. Havi egymilliót keresett, miközben szerepel a parlamentből legtöbbet hiányzó képviselők listáján, és nem tudni, csinált-e egyáltalán bármi érdemlegeset. Ennek ellenére a Fidesz mégis választási szövetséget újított a Lungo Drommal, ám az esemény időpontjának változásáról elfelejtették értesíteni a sajtót.  A Farkas nevéhez főződő roma szervezetet közben nagy számban hagyják el a jóérzésű cigány emberek.

Csalások
Farkas Flórián – azon túl, hogy a Lungo Drom elnöke – fideszes parlamenti képviselő és miniszterelnöki biztos. Ám a legnagyobb „hírnevet” az ÖRO és a Híd a munka világába foglalkoztatási szövetkezet elnökeként szerezte, mivel egymást érték a személyével összefüggésbe hozható botrányok.
2015-ben kiderült, hogy miközben egyetlen hátrányos helyzetű romát sem juttattak munkához, több milliárd forintot tüntettek el.  Alapítottak viszont fiktív megyei irodákat, amelyekben roma önkormányzati képviselők több százezres havi fizetéseket vettek fel a semmiért.
Az ügyben a NAV költségvetési csalás gyanúja miatt indított vizsgálatot a szabálytalanul elköltött 1,6 milliárd forint miatt. Később megtették a feljelentést is. Az ORÖ-nél történtek miatt már fél tucat nyomozás zajlik hivatali vesztegetés, hűtlen kezelés, közokirat-hamisítás és költségvetési csalás gyanújával. Ráadásul az európai csalás elleni hivatal is vizsgálódik az Országos Roma Önkormányzatnál, mivel uniós pénzről van szó. Tavaly júniusban meghallgatásra hívták be Farkas Flóriánt az OLAF  budapesti koordinációs irodájába, de a  miniszterelnöki megbízott a kijelölt időpontban nem jelent meg. 
Az sem teljesen világos, hogy havi egymilliós fizetésért Farkas Flórián mi érdemlegeset csinált. Az viszont tudható, hogy a parlamentből legtöbbet hiányzó képviselők listáján szerepel, és az is, hogy az érettségije körül zűrök vannak.
Úgy tűnt, a Fidesznél kitelt az ideje. Lázár János például úgy fogalmazott vele kapcsolatban, hogy „megy a lecsóba”, a Nemzetgazdasági Minisztérium pedig visszakövetelt 1,6 milliárd forintot a szabálytalan pénzfelhasználások miatt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.