2017. június 1., csütörtök

ÚJABB KORRUPCIÓS PEREK VÁRHATÓK

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Klubrádió/Csernyánszky Judit
2017.06.01.


New York állam és Magyarország között a CEU az összekötő kapocs és remélem, hogy a két állam közti kapcsolatok a jövőben is lehetővé teszik a Közép-európai Egyetem további működését és függetlenségének a megőrzését – azt írta Andrew Cuomo, New York állam kormányzója az Orbán Viktornak címzett levélben, amit a Voice of America ismertetett.

Az AP amerikai hírügynökségnek a kormányzó hivatala azt mondta, júniusban ülnek le tárgyalni, de az is tudható, hogy két héten belül a magyar tárgyaló fél Marylanben egyeztet a McDaniel Egyetem működésének jövőjéről - tudósít a Voice of America. A cikk a végén megjegyzi, a CEU-bonyodalmak mögött egy sokkal nagyobb konfliktus áll Orbán és Soros György között, utóbbinak a nyitott társadalom eszméje gyakorlatilag hadüzenetet jelent a Magyarországot illiberális állammá átalakító Orbán Viktornak.

Pár órával ezelőtt az amerikai közszolgálati rádió, az npr washingtoni tudósítója készített anyagot az amerikai szenátusban. Michael Lee, utahi szenátor hat társával együtt korábban arról kérdezte az amerikai külügyminisztériumot, hogy vajon állami segélyeket használ-e fel Soros György a nyitott társadalom propagálására. Mire a külügy nemmel felelt. Ellenben – panaszkodott a szenátor, a Soros munkatársai a sajtóhoz rohantak és Putyin ügynökeinek nevezték őket, mert ezt megmerték kérdezni a külügytől. A konzervatív Heritage Alapítványnál Mike Gonzalestől azt kérdezte az npr (, amelyik szintén élvezi a Soros támogatását): vajon Amerikának nyomást kell-e gyakorolnia Magyarországra, hogy ne zárja be az egyetemet? Nem, nem kell, mert ez magán egyetem, egyébként pedig Magyarország szuverén ország, ha hibát követ el, az az ő baja lesz. Fodor Éva, a CEU rektor-helyettese szerint sürget az idő a beiratkozások miatt. Michele Kelemen tudósítása szerint az amerikai külügyminisztérium sürgeti a magyar kormányt, hogy függessze fel a törvény hatályát azonnal a tanszabadságot fenyegető veszély miatt.

Túltengett a Magyarországról szóló híradás az amerikai közszolgálati rádióban, mert egy másik tudósítás is készült ’A magyar kormányfő azon munkálkodik, hogy a civil szervezetek ellen hangolja a közvéleményt – címmel’. Az npr ehhez riportert küldött Budapestre, ami ritkasságszámba megy. Minthogy az is, hogy átvegye a BBC. Jártak a Helsinki Bizottságnál és Kovács Zoltán szóvivőnél is, aki szerint a jogvédő szervezetek illegális migráns ügyekbe avatkoznak be, ezért aggasztó a működésük. Móra Veronika arra hívja fel a figyelmet, hogy a civil szervezetek közti összefogás minden korábbinál nagyobb, s ez épp amiatt van, mert vegzálja őket a kormány. A Fidesz uniós szövetségesei úgy látják, Orbán fel fogja oldani a Büsszellel kialakult patthelyzetet, a tudósító viszont épp az ellenkezőjét tapasztalta, egyre dacosabb a magyar kormányfő, aki eleve megmondta, senki nem diktálhat Magyarországnak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.