2017. június 14., szerda

VAN RÁ MÓD, HOGY AZ OKTATÁST RENDBE TEGYE A KORMÁNY - DE NEM A GIMNÁZIUMOK BEZÁRÁSA AZ!

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: DIÓSZEGIHORVÁTHNÓRA
2017.06.13.


Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, 2017 óta a Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja. A 2016-os Befolyás-barométer szerint ő Magyarország 22. legbefolyásosabb személye. Ha a Wikipédia-oldalát böngésszük, még akár azt is hihetnénk, hogy valamennyit ért az oktatáshoz is, lévén történelem-orosz szakot végzett pedagógus. Na ehhez képest mindaz, ami a minap kijött a száján, az vagy a felelőtlenség teteje (amennyiben a kamara érdekeit szem előtt tartva igyekszik egyfajta irányba tolni a szakképzést, és ezzel gyerekek tízezreinek az életét), vagy a hozzáértés teljes hiánya (ez az, ami kevésbé valószínű).

„Az elmúlt öt évben 100 ezer gyerek esett ki a középfokú képzésből, ebből 84 ezer a szakképzésből” – mutatott rá a 22. legbefolyásosabb személy, óriási hibának nevezve, hogy „polgármesterek nem mernek bezárni gimnáziumokat”.

Kezdjük azzal, hogy Parragh László volt eddig az egyetlen kormányoldalról, aki utalást tett arra, hogy az elmúlt 5 év a közoktatásban kudarcos volt. Tapsoljuk meg gyorsan a dicséretes őszinteségért, és lépjünk is tovább. Merthogy az egy dolog, hogy elismerjük, hogy óriási a probléma, de Parragh rossz irányba tapogatózik, amikor a megoldást keresgéli.

Attól ugyanis nem lesznek többen a szakképzésben, hogy gimnáziumokat zárnak be.

Vagyis inkább: nem attól lesznek többen az egyik típusú intézményben, hogy a másikat sóval hintik be.

Parragh persze bővebben is kifejtette, hogy mi a baja: mint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, azt fájlalja, hogy a diákok nem tudnak továbbtanulni, mert kiesnek az iskolából, és így nem lesz olyan szakma a kezükben, amire van piaci kereslet. Erre gondolná megoldásnak az átterelést...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése