2017. június 15., csütörtök

VESZTÉSRE ÁLLNAK A KÖRNYÉKBELIEK A FERIHEGYI REPÜLŐTÉRREL VÍVOTT HARCBAN, ELVISELHETETLEN A ZAJSZENNYEZÉS

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: Becker András
2017.06.15.


1984-ben még elég volt, hogy egy miniszter élőben hallja Rákoshegyen a zajt, amit a környékbelieknek kell elszenvednie a szabálytalanul felépített ferihegyi 2-es kifutópálya miatt: azonnal megtiltották, hogy erre szálljanak fel a repülők. Amióta viszont 2004-ben elindult a Budapest Airport privatizációja, a repülőtér érdeke mindent felülír: újra megnyitották a repülők előtt a lezárt útvonalat, a sokszorosára nőtt forgalmat a város fölé terelték, több ezer ember életét téve pokollá. A tiltakozás nem segít, és a jogszabályi hézagokat, szabályozási anomáliákat és a hatóságok trehány, adott esetben tételes szabályokat is sértő működését kihasználva a repülőtér üzemeltetője rendre nyertesen kerül ki a működését korlátok közé szorítani próbáló eljárásokból.

„A Ferihegyi repülőtér 2-es futópályája 1983-ban a hatályos jogszabályokat sértő közelségben, 1,6 kilométerre épült meg Rákoshegy 100 éve lakott településétől. (…) a 176/1997. (X.11.) kormányrendelet módosítását követően, 2004-ben engedélyezték a 2-es futópálya rákoshegyi pályavégének használatát, veszélyeztetve ezzel Rákosmente lakóinak testi és lelki egészségét. A használat során a jogszabályban foglalt korlátozásokat nem tartják be, a repülőtér jogsértő működése miatt sérül Magyarország Alaptörvényének XXI. cikkében foglalt jog az egészséges környezethez. (…) azzal a kéréssel fordulunk a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz, valamint a Földművelésügyi Minisztériumhoz, hogy haladéktalanul tegyék meg a szükséges intézkedéseket az illetékes környezetvédelmi- és légiközlekedési hatóságok felé, hogy azok ellátva feladatukat, tartassák be a hatályos jogszabályokat, vonatkozó előírásokat, kényszerítsék ki a jogkövető magatartást a repülőtér üzembentartójától. Kérjük, biztosítsák Rákosmente polgárainak az élhető kertvárosi életteret (…) valamint alkossák meg a biztonsági, akadálymentes védőövezet kijelöléséhez szükséges végrehajtási rendeletet.”

Ez a szöveg nem egy radikális civilszervezeti kiáltványból, hanem a XVII. kerületi önkormányzat tavaly nyáron indított aláírásgyűjtési felhívásából való; viszont lényegében tartalmazza mindazokat a követeléseket, amelyeket magányszemélyek és civil szervezetek próbálnak különböző csatornákon kikényszeríteni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.