2017. június 23., péntek

VIHAROS JÓ REGGELT

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Tamás Róbert
2017.06.23.



Jó reggelt! Tök sötét van, a diófa mindjárt bejön az ablakon, dörög és esik. Ettől kellemes a hőmérséklet, most lehetne igazán aludni. Úgyhogy nekem kelnem kellett, mert az élet már csak ilyen jól olajozott, mint Pintér Sándor titkosított üzleti ügyei.

Ha igaz, ma fogja elfogadni a parlament a plakáttörvényt. Miután kétharmaddal nem ment át a Simicska Lajos és a Jobbik szimultán megszívatását célzó törvény, faragtak rajta a fiúk. Az alapvető cél most sem változott, csak úgy alakították át, hogy ne kelljen a kétharmad és így egyedül is át tudja nyomni a kormánypárt.

Közben A Facebook megint kavar valamit, most omlott össze ötödször, úgyhogy kivételesen a honlapra fogom berakni a reggeli pusszancsot.

Theresa May brit kormányfő az eddigieknél jóval engedékenyebb hangnemben ült le tárgyalni az ország uniós kilépéséről. A jelenlegi álláspont az, hogy azok az uniós polgárok, akik a kilépés időpontjában (ez az, amit még nem lehet tudni, hogy mikor történik meg és igazából azt sem tudni, hogy a kilépés bejelentésének, vagy a folyamat lezárásának időpontjáról van-e szó) már a szigetországban éltek, azok maradhatnak. Ha már legalább öt éve ott élnek és dolgoznak, akkor letelepedett státuszt kapnak, ha később érkeztek, akkor is maradhatnak ameddig el nem érik az öt évet és rendezni nem tudják a státuszukat. Ez eléggé korrektnek tűnik. A kérdés csak az, hogy hányan akarnak maradni, mert azért Európa elég nagy és színes ahhoz, hogy a munkavállalók egy része odébb álljon, ha más országban stabil jövőt tud biztosítani a családjának. Meglátjuk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.