2017. július 22., szombat

A BKK ÖNGYILKOS ÁMOKFUTÁSA

CIVILHETES BLOG
Szerző: Lőrinc Csaba / civilhetes.net
2017.07.22.



Furcsa dolog történt a minap a Budapesti Közlekedési Központ háza táján. Történt ugyanis, hogy egy fiatalember az elektronikus bérletvásárlás egy súlyos hibájára kívánta felhívni a figyelmet.

Úgy látszik azonban az etikus hacker kifejezés nem csupán a magyar közösségnek, de a T Systems-nek sem ismerős kifejezés. Így, ahelyett, hogy hálásak lennének a biztonsági falukon tátongó rés felfedéséért, feljelentést tettek egy olyan ember ellen, akinek jó eséllyel nem állt szándékában visszaélni felfedezésével.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda információs rendszer, vagy adat megsértése vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást”, így a 24.hu cikke. Amivel csak két gond van. Ha valóban megtörtént a behatolás a rendszerbe, értelmetlen a nyomozás, hiszen ki az az ökör, aki ezt nyilvánosságra is hozza éppen a sértett felé?

Ha pedig megtörtént a behatolás, úgy okafogyott a nyomozás, mert a hacker jelezte ezt és azt is kijelentette, hogy nem áll szándékában visszaélni a megszerzett bérlettel.

Ha pedig – mint arra a megtett feljelentést alapozzák – történt ilyen, jelen esetben az ő feladatuk bizonyítani ezt. Ennek hiányában rágalmazással vádolhatók.

Van még egy kevésbé valószínű, de cseppet sem elképzelhetetlen eset is. Mely esetben a méltánytalan eljárásban részesített fiatal mondhatja azt is, hogy az egész csak egy jól megtervezett blöff volt, vagyis nem történt behatolás a rendszerbe, úgy pedig ismételten a BKK-nak kéne bizonyítani ennek ellenkezőjét...


Jellemző az elkerülhetetlen innovációt is zsigerből gyűlölő országokban, hogy ha valaki egy hibára hívja fel a figyelmet, azt bizonyítani tudja, inkább elhallgattatják mintsem belátva saját érdeküket köszönetet mondjanak a bejelentőnek...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.