2017. július 19., szerda

A FAZEKAS DIÁKJAI NYERTÉK MEG A FŐDÍJAT A ROBOTÉPÍTŐ OLIMPIÁN WASHINGTONBAN

444.HU
Szerző: Horváth Bence
2017.07.19.



Az elmúlt két napban zajlott Washingtonban a First Global Challenge elnevezésű verseny, melyre a világ 162 országából érkeztek a 15 és 18 év közötti diákokból álló csapatok, hogy robotépítésben megmérkőzzenek, illetve együttműködjenek egymással: a helyszínen az országok képviselőit közös csapatokba sorsolták össze, így másokkal közösen dolgozva kellett feladatokat megoldaniuk, ami egy nagy, globális kihíváshoz kapcsolódott. Idén ez a kihívás az volt, hogy tiszta ivóvizhez biztosítsanak hozzáférést, ez az üzenet egy szimbolikus golyógyűjtő feladatban jelent meg, amit az épített robotokkal kellett kivitelezni. 

És magyar idő szerint kedd éjjel fél egy körül, kevéssel Jim Yong Kim, a Világbank elnökének beszéde után kevéssel kiderült, hogy a Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium csapata nyerte el a Global Grand Challenge Award névre keresztelt fődíjat. 


A versenyre Magyarországról már korábban neveztek a balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium robotépítői, a fazekasos diákok végül Team Europe név alatt indulhattak Európát képviselve, és így Magyarország lett az egyetlen európai ország, amit két csapat is képviselte a versenyen. A csapat tagjai: Kurucz Márton, Umann Dávid, Molnár-Sáska Zsófia, Fey Mihály, Hervay Bence és Martinák Zalán. A csapat mentora Karsai Zsuzsa műhelyvezető, a segítőtanár Koren Balázs.

A Balatonalmádiból érkező csapat kapitánya Bikki Gergely, a csapat többi tagja pedig Bóka Ádám, Lami Szilvia, Ipkovich Ádám, Hujber Ákos, Gyimesi Norbet és Győri Csanád volt
...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.