2017. július 4., kedd

A LEGNAGYOBB SZÉGYEN, HA NEM ISMERÜNK SZÉGYENT - AMIRE NINCS MENTSÉG!

CIVILHETES BLOG
Szerző: civilhetes.net
2017.07.04.



2001-ben foglalkoztunk az „örök” problémával, az egészségüggyel. Ma már emlékezetből visszatekinteni is nehéz azokra az évekre. Azért fontos az emlékezés, mert vagy nem történt érdemi változás, vagy romlott a helyzet. Szomorú, hogy 16 év elteltével a közöny és a feszültségek növekedtek, ki tudná megmondani, hány emberi életet követelt a mai és a korábbi felelőtlen kormányzati hozzáállás (amiben az Orvosi kamarának is jelentős szerepe volt, a bajok „agyonhallgatásában”)?
Így azután nem lehet megkülönböztetni a felelősség oldaláról, melyik kormány volt közömbösebb, mert különbség nélküli nemtörődömség volt a jellemző.
Már csak az a kérdés: visszaemlékezés-e, vagy prognózis?
A Kisalföld október 11-i számában "Megszégyenítően alacsony bérek " a magyar egészségügyben címmel megjelent cikk gondolatot ébresztett bennünk.
Az egészségügyben dolgozók bére az állami költségvetéstől függ, tehát minősíti a költségvetés viszonyát legnagyobb nemzeti vagyonunkhoz, az emberi beruházásokhoz, amelynek összegzett értéke meghaladja a 90 ezermilliárd forintot. A cikk szerint megszégyenítően alacsonyak az egészségügyben a bérek, mégis úgy tűnik rossz üzlet ez az államnak. Miközben évente 1000 milliárdnál is többet fektetünk az emberek nevelésébe, hogy munkájukat térítésmentesen a vállalatok használatába adjuk alacsony munkabérért, szűkmarkúak vagyunk, ha ez a hatalmas beruházás, az emberi munkaerő az egészségügyi rendszer anomáliái miatt veszélybe kerül egészsége megrendül és gyógykezelésre, "karbantartásra" szorul. Kérdés, hogy pozitív irányba változik-e a helyzet az egészségügyi intézmények esetleges privatizációjával?
Ha "nehézségei" vannak az államnak a gyógyítás tisztességes finanszírozásában, hogyan fogja ez a tevékenység mint üzletág megérni a profitorientált pénzügyi befektetőknek?
Esetleg úgy, mint az iparban, amikor az emberek kárára költségcsökkentés címén rontják a minőséget, úgy ha áthárítják a betegre a gyógyítás bizonyos költségeit, úgy ha továbbra is alacsonyan tartják a béreket...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.