2017. július 25., kedd

A RÁDIÓZÁS HŐSKORA

HUPPA BLOG
Szerző: Cs. Kádár Péter
2017.07.24.


Néhány (pontosabban kb. hét) évvel ezelőtt, amikor a Fidesz kétharmaddal nyert, kiváló rádiós kollégám azzal keresett meg, hogy mivel a Fidesz több évtizedre bebetonozta magát, mondjam el, milyen műszaki feltételei lennének egy külföldről működtetett, urh-sávú Szabad Európa Rádiónak – mert talán lenne erre nyugati pénz is.

Akkor azt válaszoltam, hogy semmilyen, urh-hálózatot csak belföldről lehet üzemeltetni, a rádióhullámok ebben a tartományban úgy terjednek, mint a fény, tehát ahol nem látja egymást az adóállomás és a vevőkészülék antennája, ott nincs vétel. Ezért én azt javasoltam, hogy középhullámon legyen az adás.

Aztán nem történt semmi.

Pedig – a mobiltelók kivételével – majdnem minden rádiókészülék működik középhullámon, amit AM-mel jelölnek.

Pedig a középhullámú sávban ma már könnyű szabad csatornát találni, hiszen alig sugároz ott bárki is, mert nagyon sokba kerül.

Azt nem tudom, hogy az egykori SZER esetében mennyire volt szempont, hogy mennyibe kerül. Gondolom, hogy a klasszikus éterháború korszakában ez nem volt fontos, csak a diktatúrák elleni küzdelem volt a fontos. Illetve, bizonyos diktatúrák ellen, mert például a SZER-nek nem volt Spanyolországba vagy Portugáliába sugárzott adása, sőt, a Kelet-Európa felé sugárzó adóállomások jelentős része éppen e két diktatúrában üzemelt.

De ez most mindegy.

A lényeg, hogy most nincs olyan, nagyteljesítményű, az egész országban vehető rádióadás, ami éjjel-nappal cáfolná azt a rengeteg hazugságot, amit a kormány közvetít.

És ne tessék azt mondani, hogy az Euronews tv annyira jajdejó. Az Euronews néhány eurobürokrata hobbija. Gyakori tévedésekkel, lényegében élvezhetetlenül.

És ne tessék azt mondani, hogy ott az internet. Mert a családok, egyedül maradt idősek lakásának 30%-ában nincs ott...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.