2017. július 28., péntek

AKÁR HATÁRON INNEN. AKÁR HATÁRON TÚL

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Forgács Erzsébet
2017.07.28.


...Az Orbán-kormány újraválasztása érdekében buzdítja regisztrációra és választási részvételre az erdélyi magyarokat Tamás Sándor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) háromszéki szervezetének elnöke, a szövetség állandó tanácsának tagja, a Kovászna megyei tanács elnöke.

„A politikus felhívása a háromszéki RMDSZ-szervezet csütörtöki közleményében jelent meg, amely egyebek mellett arról számol be, hogy a szervezet telefonos tájékoztatást indított Kovászna megye lakói számára a jövő évi magyarországi parlamenti választásokkal kapcsolatos tudnivalókról.

«Az a célunk, hogy az Orbán Viktor által vezetett kormány folytathassa a munkáját, s ehhez mi erdélyi magyarok is hozzájárulunk, úgy ahogy négy évvel ezelőtt is tettük, amikor mintegy 65 ezer szavazattal erősítettük a kétharmadot átbillentő mandátum megszerzését. 

Azért fontos a szavazás, mert látjuk, hogy olyan nemzeti kormány van Magyarországon, amely értünk is tesz, nemcsak politikai nyilatkozatot, hanem megmaradásunkat, fejlődésünket segítő gyakorlati programokat indított el a határon túl, és ezen belül Erdélyben is» – idézte a közlemény Tamás Sándort.
A Háromszéki RMDSZ arra figyelmezteti a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárokat, hogy csak akkor élhetnek – levélvoks révén – szavazati jogukkal, ha előzetesen felvétették magukat a választási névjegyzékbe.
A telefonos tanácsadás mellett a regisztráció feltételeiről az RMDSZ – egyszerűsített 
honosításban segédkező – Eurotrans alapítványa is részletes tanácsadást ad, a legfontosabb tudnivalók ismertetése érdekében pedig külön honlapot is indított a regisztracio.ro internetes címen. Az Eurotrans alapítvány egy hete indított az RMDSZ-zel közösen tájékoztató kampányt a jövő évi magyarországi parlamenti választáson szavazni óhajtó, magyar állampolgársággal rendelkező erdélyi magyarok számára”.

Ezt a közleményt bizonyára örömmel olvassák a jelenlegi kormány hívei, de attól még rendkívüli módon kártékony – ha bárki más lenne kormányon, akkor is ugyanezt mondanám, ez nem pártokról és kormányokról szól – a határon innen és határon túl élők számára. Mi ugyanis nem négyévről-négyévre létezünk.

Itt van tehát az olvasásra ajánlott cikk. Nem rövid, de annál fontosabb, hogy szó nélkül elmenjünk mellette...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.