2017. július 21., péntek

AZ INTERNET NEM FELEJT: A NAP, AMIKOR ORBÁN KORMÁNYA SUNYIN, SÖTÉTBEN ÁTADTA A SZÉGYENÜNK SZOBRÁT

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Föld S. Péter
2017.07.21.


Három évvel ezelőtt, 2014. július 20-án történt. Éjjel, amikor azt hitték, hogy nem vesszük észre. Aki teheti, nyaral, s a nagy meleg miatt különben is lankad a figyelem.

A német megszállás emlékművének indult, március 19-e volt az első határidő, akkor akarták átadni.

Ezt írtam akkor erről.

Éjjel csinálták, sunyin, sötétben. Rendőröket vezényeltek a térre, hogy minden flottul menjen. Kordonok is voltak, ahogyan kell, nehogy kárt tehessenek benne a szégyen ellen tiltakozók. Sok szégyenletes szobrot állítottak már fel ebben az országban, különböző rendű és rangú elkövetők, ez a mostani gond nélkül belesimul e dicstelen sorba.

Szánalmas és szomorú sztori ez.

Cinikus és álságos volt már az indítás is. December 31-én, szilveszter napján jelent meg a Magyar Közlönyben a szoborról szóló első közlemény. Az eredeti szövegben szó sem esett áldozatokról, csupán a megszállásról.
Március 19-e volt az első határidő, akkor akarták átadni. Aztán mégsem adták át. A kétharmad kiszámolta, hogy nem éri meg, mert politikailag nem kifizetődő a márciusi átadás. Több a veszteség rajta, mint amennyit kaszálni lehet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.