2017. július 20., csütörtök

AZ ORBANIZÁLÓDÓ LENGYELORSZÁG FELADTA A LECKÉT BRÜSSZELNEK

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE 
Szerző: Zsebesi Zsolt
2017.07.20.


A magyar közvéleménytől és a magát demokratikusnak nevező ellenzéktől elvárnánk, hogy szolidáris legyen a jogállamiságért harcoló lengyel tömegekkel.

Az Orbánt példaképének tartó és módszereit szorgosan másoló Jarosław Kaczyński pártja a Jog és Igazságosság csütörtökön átverte a lengyel parlamenten a korábbi, hasonlóan jogállam ellenes törvényekhez hasonlóan a legfelsőbb bíróság tagjainak leváltását lehetővé tevő új törvényt és ezzel teljessé tette az igazságszolgáltatás reformjának nevezett puccsot a hatalmi ágak megosztása, a bíróságok függetlensége, a jogállamiság ellen.

Az ország több tucat nagyvárosában, mindenek előtt Varsóban a lengyelek az utcára vonultak csütörtökön is, hogy tiltakozzanak a demokrácia megcsúfolása, a polgárok jogbiztonságának felszámolása, a diktatórikus rendszer kiépítése ellen. Az egyik legnagyobb demonstrációt az elnöki palota elé szervezték, ahol azt akarják követelni, hogy a köztársasági elnök vétózza meg a törvényeket. Andrzej Duda azonban még tegnap a késői órákban, amikor ugyancsak tüntetés volt az elnöki palota előtt, nyári rezidenciájára, a balti tengeri Hel-félszigeten található villakomplexumba repült. 

A lengyelek milliói által elutasított „igazságszolgáltatási reform” lényegében felszámolja Lengyelországban a jogállamiságot. Elfogadása is a demokratikus parlamentarizmus megerőszakolásával, botrányos körűlmények között történt, hiszen az ellenzéki módosító javaslatokat tegnap az éjszakába nyúló, viharos bizottsági ülésen valójában meg sem vitatták, hanem mind az 1300-at egy csomagban leszavazta a kormánypárti többség. Amennyiben – valószínűleg vita nélkül – még pénteken a lengyel Sejm felsőháza, a Szenátus is igent mond a törvényre, már csak a köztársasági elnök aláírása fog hiányozni ahhoz, hogy jogerősen felszámolják a lengyel igazságszolgáltatás európia normákra alapuló rendszerét és helyette létrejöjjön a hatalmon lévő párt, konkrétan az igazságügyi miniszter és a köztársasági elnök által vezérelt igazságszolgáltatás, vagyis a politika rátegye a kezét a bíróságok működésére és a politikától tegye függővé a bírókat egzisztenciálisan is.

A törvény elfogadása után Donald Tusk, egykori lengyel kormányfő, az Európai Tanács elnöke nyílt levélben szólította fel a kormányzó erőket, hogy azonnal vegyék fel a kapcsolatot az ellenzékkel, az Európai Unióval és működjenek együtt mindenkivel, akikkel közösen ki lehetne vezetni Lengyelországot abból, az általa veszélyesnek és az európai elszigetelődéshez vezető zsákutcából, amelybe a törvények elfogadásával manőverezték magukat. Tusk szerint még nem késő, még meg lehet állítani a tragikus végkifejlet előtt a folyamatot, ami – végső esetben – Lengyelország kizárásához is vezethet az Európai Unióból...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.