2017. július 16., vasárnap

BARTUS LÁSZLÓ: BALOG

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Bartus László
2017.07.16.


Nem szeretnék viccelődni a “balog” szó jelentésével, amely kétbalkezest, balfácánt jelent, mert ezen már túl vagyunk. Emberek élete nem játék, nem vicc. Balog Zoltán pedig már jó ideje nem csupán szerencsétlen balfácán, hanem egy tisztességtelen ember, súlyos bűnök elkövetője, aki egy nép elbutításáért és emberek haláláért felelős.

Legújabban egy 13 éves kislány halála szárad a lelkén, de tele vannak a temetők az ostobán vigyorgó Balog áldozataival. Balog azért felelős, mert elvállalt olyan feladatokat, amelyekhez nem ért. Amikor szembesült szakértelme hiányával, s annak következményeivel, akkor nem mondott le. A hamis küldetéstudat álarca mögé rejtette személyes ambícióit, haszonlesését, és a szervilis természetét. Miközben éppen azért lett miniszter, hogy ne tegyen semmit.

Balogot a totális alkalmatlansága tette alkalmassá. Az Orbánnal szembeni lojalitása tette “alkalmassá” arra, hogy egy mindent magában foglaló humán csúcsminisztérium vezetője legyen. Amikor elvállalta, akkor is tudta, hogy nem ért hozzá. A jellemesség és gerincesség, amivel a szakértelmet pótolni lehetne, ugyancsak hiányzik belőle. Orbánnak egy engedelmes végrehajtó kellett, aki nem küzd majd senki életéért. Balog személyében ezt megkapta.

Balog soha nem dolgozott az egészségügy területén, fogalma nincs róla. Balog nem ért az oktatáshoz, nem oktatási szakember. Minisztériuma egyetlen területének sem szakembere, kivéve az egyházi ügyeket, ott azonban bizonyította, hogy a szolgalelkűsége mindent felülír. Képes volt általa is jól ismert, valódi keresztény egyházaktól és gyülekezetektől megvonatni az egyházi státuszukat és működésük intézményi feltételeit.

Balognak köszönhetjük Orbán “keresztény” ideológiával való megfertőzését. Ami keveset és ostobaságot Orbán a kereszténységről tud, azt Balogtól tudja. Balog református létére azzal a politikai katolicizmussal fertőzte meg Orbánt, amely az állami “kereszténységgel” nemzeti identitást ad a magyar fasisztáknak. De Balog bűne ma már több, mint az Orbán fülébe súgó sátáné. Balog az igazi oktatás és az egészségügy felszámolásáért felelős...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.