2017. július 18., kedd

BETERELNÉK A DIÁKOKAT A SZAKKÉPZÉSBE, DE A CÉL PONT NEM AZ, HOGY A HELYZETÜKÖN JAVÍTSANAK

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: DIÓSZEGIHORVÁTHNÓRA
2017.07.18.


Pölöskeinéről akkor hallottunk érdemben utoljára, amikor eltávolították a Klik éléről. Bár persze az sem volt megoldás a rosszul központosított oktatási rendszer problémáira (a Klik regnálása alatt ugyebár csak kisebb részekre bomlott, de el nem tűnt…), legalább gondolhattuk, hogy egy szakemberrel kevesebb ül olyan pozícióban, ahol csak ront a helyzeten. Pölöskeiné viszont bebizonyította, hogy új posztján is hasonló vehemenciával tevékenykedik.

Pölöskei Gábornéról többnyire annyit szoktunk tudni, hogy ő is a családbarát kormány egyik jó magasra ültetett embere, Áder János húga. Aztán ő lett a 2013 óta fennálló Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) leggyorsabban leváltott elnöke is (két elődje másfél-másfél évig bírta, ő egy évig sem vezethette a csúcsintézményt, igaz, a botrányok sem kerülték el). Persze nem hagyták az út szélén, a szintén menesztett Odrobina László szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár helyére ültették be.

Most megmutatta azt is, ezen a poszton mennyire elemében van...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.